Óvatos kárászok februárban

Sikerült kiérni, ami nagy szó, hisz itt a Szigetközben még akkor is volt 15-20 cm hó, ami olvadt ugyan, de csúszóssá vált a hó alatti földút, ami miatt a kocsit egy biztonságos helyen hagyva még vagy 300 méter gyalogút következett.

Sajnos addigra beborult, a felhő is sötétedett, de bíztam benne, hogy mindez nem sokban befolyásolja majd a pecát. Nosza megvan a horgászhely, s reményt keltően néha megmozdul a zsombék, megremeg a nádszál. Ívó csukák lennének? Vagy a keszegek veszekednek egymással a búvóhelyért? Talány. Gondoltam majd kiderül.

14-es gamakatshu keszegező horog, 14-es előkezsinór, 5 m-es shimano spiccbot, 1 grammos folyóvízi cseppúszó várta, hogy munkába álljon. Egy fél marék csontit szórtam a zsombék mellé, megtoldva egy gombóccá gyúrt kukoricadarával, aztán a horogra tűztem két szem csontit, bedobtam a zsombék mellé, ahol 110 cm-s volt a víz és vártam. A hőmérséklet és a légnyomás közben érezhetően csökkenni kezdett (a légnyomás csökkenést nem éreztem, csak utólag néztem meg a neten:-)).

Gondolataimban a tavaszi horgászatokra gondoltam, milyen jó is ez az időszak, jó idő van, csicseregnek a madarak, zöldell a kikelet, mikor hirtelen megrezzent az úszó. No egy kis adrenalinfröccsöt követően szorosabbra fogtam a spiccbot végét. Megindult az úszó szépen lassan be a nád alá, süllyedés nélkül, mikor bevágtam. Hopp egy 15 centis bodorka fickándozott a horog végén. Nagyszerű, gondoltam, már nem hiába jöttem, ezért akartam a pecát, hogy legyen valami élményem. Ezt követően felgyorsultak az események. Az eső elkezdett szitálni, ami megnehezítette a pecát, ugyanis a spiccbotot nem tudtam lerakni, a kesztyű meg természetesen a kocsiban maradt, amiért nem akaródzott visszamennem a latyakos sárban, így a kezem kezdett szépen pirosodni a hidegtől. Nem baj, kibírom, ha van kapás, és szerencsére az volt is. Egymás után jöttek a bodorkák, és egy-egy testesebb vörösszárnyú keszeg is tiszteletét tette. A kapások mind finomak, alig észrevehetőek voltak, a halak szinte csak toltak egy kicsit az úszón. Nem csoda, a víz 2 fokos, míg a levegő csak egy fokos volt. Az eső közben szépen kezdett havasesőbe fordulni, az esőcseppek mellett vizes kövér pelyhekké formálódott pihék csapódtak a földbe, vízbe. Ekkor egy erőteljesebb kapás következett, amely az úszót megmerítve folyamatosan tört a zsombék alá. Bevágás és meglepő ellenállás fokozta a hangulatom. Hamar kifáradt a tettes, amely nem volt más, mint egy 18 centi körüli ezüstkárász! Jaj de szép kis halacska volt, örültem neki, hisz ilyen időszakban, ilyen vadvízi körülmények között nem sokan örülhetünk ilyen fogásnak. Nosza, visszadobtam a cuccost és vártam, hisz az iménti ribillió kissé megriaszthatta a keszegnépet. A havaseső egyre erőteljesebben verte a vállam, közben feltámadt az északnyugati szél is. Megismétlődött az iménti jelenet, sikerült még egy kárászt fognom, amely hasonló paraméterekkel rendelkezett, mint a társa. Jött még két bodorka, mikorra a kezem zsibbadtra fagyott, szinte alig éreztem az ujjaim. A kapások is el-elmaradoztak, mire úgy döntöttem, hogy feladom, mára ennyi. Mindössze két órát horgásztam, amely alatt VADVÍZBŐL és nem telepített tóból sikerült 10 darab bodorkát, három darab vörösszárnyú keszeget és két kárászt fognom, különösebb etetés nélkül, és volt pár leakadásom és elrontott kapásom is!! Szerintem ez nagyon jó eredmény. A halak visszanyerték a szabadságukat, én pedig hazasiettem, mert már a lábam is jelezte, bizony tél van még. Mikor ezeket a sorokat írom, intenzíven havazik és van kb 30 centi friss hó, pedig már 23.-a van. Bízom benne, hogy mihamarabb újra horgászhatom és hasonló élményekben lehet részem, amelyeket szívből kívánok mindenkinek!