Hajnal a Dunán

Szerencsés vagyok, hogy itt élek, hogy láthatom, érezhetem a természet, a vizek közelségét. Hosszú évek óta űzöm a halakat, s elmondhatom, soha nem volt még két egyforma horgászatom....

Szerencsés vagyok, hogy itt élek, hogy láthatom, érezhetem a természet, a vizek közelségét.

Hosszú évek óta űzöm a halakat, s elmondhatom, soha nem volt még két egyforma horgászatom....

Egészen a közelmúltig csak ágvízeken, kisebb folyókon (Lajta, Mosoni-Duna), csatornákon horgászgattam, többnyire a késő délutáni, kora esti órákban, hiszen akkor volt egy kis szabadidőm áldozni a szenvedélyemnek. Nem panaszkodom, szépen fogtam a halakat. Fenekező és úszós (úsztatós készséggel. Szépen sikerült feltérképezni egy szakaszt, hol kavicsos, hol márgás, esetleg iszapos a talaj, hol van a víz alatt egy láthatatlan akadó, amely megtöri alig észrevehetően a vizet, hol fordul a márna, hol van a paducok fellelési helyének határa, hol számíthatok leginkább kapásra. Szépen is alakult a dolog, csak a múlt heti hidegbetörés (ami Pesten komoly károkat is okozott) hozott némi csapadékot, amitől a Lajta egy napra jelentősebben megáradt, nagy mennyiségű uszadékot cipelve magával, amelyet szépen szétterített a Mosoni-Dunán. Na peca kilőve. mi legyen most. Ekkor villant be az ötlet, fel kellene nézni az Öreg-Dunára, hisz már régóta terveztem.

Rövid gondolkodást követően megszületett az elhatározás, megyek. Igen ám, de sok helyen megfordultam már, sok volt a lehetőség, gondolkozni kezdtem, hova is menjek, s milyen halakat vegyek célba, milyen felszereléssel vágjak neki a horgászatnak. Eldöntöttem, hogy na nagy meleg miatt viszonylag korán kelek, s megnézek egy ruganyvéget, ott pedig megcélzom a békés halakat, miközben reggelihez készülődnek.

A terv megvolt! Előző nap elkezdtem a felkészülést. Főztem nagyjából két liternyi keménykukoricát egy kis mézzel, felpakoltam trágyagilisztából, bolti vastag gilisztából, parton szedett iszapgilisztából, sajtban érlelt csontiból, csemegekukoricából. Magát az etetőanyagot úgy állítottam össze, hogy kb. 70 deka süldőtáp, 70 deka folyóvizi parmezánsajtos etető, két marék darált fagyitölcsér, egy kis vaníliás aroma, három marék búza.

Felszerelés egyszerű volt, két heavy feeder bot, egy matchbot, agy spiccbot, illetve egy erősebb harcsázó bot, ha netán ott garázdálkodna valami márványtestű, legyen nálam valami, amivel eséllyel vehetem űzőbe.

Eljött a hajnal kelés 03:15-kor. A frissen főzött kávé íze amint felmelegített, már azt látta, hogy lázasan öltözök, s az előző nap összekészített felszerelést mustrálom, nehogy elmaradjon valami. Kocsiba bepakolás, indulás, 03:30. Számításaim szerint egy jó 25 perces utat követően érek a helyszínre. Mire kiérkeztem, derengeni kezdett, olyan mértékben, hogy viszonylag már jól láttam, de a kötelező "x" behúzásához a fogási naplóba még megkövetelte a fejlámpa használatát.

A megérkezéskor örömmel vettem tudomásul, hogy vasárnap lévén a hely, sőt az egész környék üres. Nem találkoztam emberrel, ám sün, nyúl és még egy őz is keresztezte az utam, ezért sem szeretek száguldozni a sötétben, hisz nem olyan biztonságos. Az autót kissé távolabb tudtam leparkolni a horgászhelytől, 100-150 métert kellett begyalogoljak felmálházva a hajnali párától izzadó ciheresen keresztül. Mire beértem a horgászhelyre, erősen megizzadtam, hisz a bokrok minden áron bele akartak kapaszkodni hol a vödörbe, hol a bottáskába, hol a horgászládámba. Természetesen jól el is áztattak bosszúból, mert nem engedtem nekik!!

A látvány az kárpótolt minden eddigi fáradtságomért! Szinte feszített víztükör, lassabban, egyes helyeken gyorsabban áromló víz, burványok, törések, visszaforgó...és az a jellegzetes dunai illat, a víz illata, az, ami bódulttá teszi az embert. Néhány percre el is feledtem, miért jöttem. Nosza, lepakoltam. Egy kevés kb 1 kilónyi finom dunai homokkal megtuningoltam az etetőanyagot, majd a Duna langyos (21 fokos) vizéből kicsiket adagolva összekevertem és begyúrtam az etetőanyagot. Közben sehol nem hallottam loccsanást, tökéletes volt a csend, amelyet ritkán egy-egy távolból jövő szürkegém rikácsolás tört csak meg. Rövid gondolkodást követően összeraktam a két feeder botot, amelyeken 25-ös főzsinór és 22-es előkezsinór (50 cm), 60 grammos feederkosár csúszóra szerelve 10-es kamasan horog foglalt helyet. Az egyik botra csemegekukorica került csontival, míg a másikra trágyagilisztacsokor. Mindkét botot a rugany belső oldalára, a visszaforgó csendesebb, tőlem 25-30 méterre levő szakaszára dobtam be, majd helyet foglaltam, s vártam a kapást.

Néhány percig nem történt semmi. A közelemben egy pézsmapatkány motoszkált, valami loccsant egyet a törésen, s valami megzörrent az erdő alján. Hopp mi ez? Támadást indított ellenem a helyi szúnyoghadsereg első hadteste, csíptek, ahol értek. Nagy szerencsémre a legutóbbi horgászatról nálam maradt a szúnyogriasztó spray, így sikerült magamat befújnom, ami azt eredményezte, hogy köztem és a szúnyoghad között kialakult egy kb. két centis demilitarizált övezet. Mindeközben megvirradt, bár a nap még nem jött fel éjszakai álmából. Miközben azon töprengtem, hogy vajon jó helyre jöttem-e, egy aprót megrezzent a jobb oldali botom spicce. Közelebb hajoltam, két kezem a botnyél közelébe helyeztem, jött az az ismerős érzés, mikor elönt az adrenalin, s a külvilágot a szem kizárja, s csak mered a botvégre, amely hirtelen meglódul, s már vizszintesben a korábban 45 fokos szögben felállított bot, ekkor ül a bevágás. Rajta van. Szoktam mondani, nem azt, hogy megvan, hisz az majd csak akkor, ha szákban van a hal, de addig még történhet egy, s más, szóval rajta van. Érzem, nem rossz, pumpál is, ide-oda, de azért határozottan jön. Már látom is a víz tetején, lapátdévér, nem is rossz, ő is meglát, három rövid, de erőteljes kitörést követően szákba terelem. Megvan az első halam. Megérte a készülődés, a korán kelés, már megvolt az első fárasztás, s haltartóban a másfél kilogrammosra saccolt dunai dévérkeszeg. Hamar újracsaliztam, s szinte ugyanoda sikerült vízbejuttassam a szerelékem. A másik boton közben apró piszkálások, na megnézem mi van vele, kitekerem, a horog üres. Valami kis vakarék leszedegette a két szem csemegekukoricát. Újracsalizom, mostmár ezt a botot is gilisztával. Bedobom. Fél perc sem telik bele, mindkét boton, szinte egyszerre érkezik a kapás, felváltva vágok be, a bal oldalin ütök egy jó nagy luftot, a jobb oldali bot viszont félúton megáll a kezemben, s a bot végén harcoló hal, máris balra tör. Nagy nehezen elvezetem a másik, még vízben levő szerelékem fölött, miközben a hal erőteljesen húz a sodorvonalra, a sodrásba, hogy a sodrás ereje segítségével szabadulhasson, de nem engedek neki egy centi laza zsinórt sem. Végül sikerül megszákolnom, egy gyönyörű "tömpefejű" ezüstkárászt. Olyannyira elképeszt a szépsége, hogy le is mérem, 34 cm, és 1350 gramm. Nosza szákba vele is. Ezt követően újracsalizás, bedobás, kapás, fárasztás, szákolás, kézmosás,....

Az uralmat innentől kezdve átvették az őshonos dunai dévérek, kiszorítva az etetett területről minden más halat, jöttek szép sorban. Voltak apró, pöcögtetős kapások, odaverős sorozós kapások, botlerántó kapások, és még sorolhatnám.. A szák meg csak telt és telt. Lassan gyanússá vált már a mennyiség, hisz a dévérek egyike sem volt kilós súly alatt, gondoltam mérlegelek egyet, nehogy a horgászat nagy izgalmában kvóta felett tegyek el halat. 8,75 kilogramm. Hát egy, vagy max kettő dévér még belefér. Mire ezt kigondoltam, aprón permetezni kezdett az eső, majd kb két percig komolyabban esett, majd hirtelen abbamaradt. A kapások pedig leálltak. Na gondoltam itt az ideje pakolni. Fél nyolc volt ekkor már. Össze is pakoltam, miközben azt látom a szemem sarkából, hogy a jobboldali botom erősen hajladozik. Szinte be sem vágtam, csak megemeltem a botot és már tereltem ki az újabb kiló feletti dévért. Na gondoltam itt a vége. Elkezdem összerakni a botokat, amelyikkel legutóbb fogtam, azt már vissza sem dobtam. Ekkor meglódult a bal oldali botom spicce, a bevágás pedig hamar válaszként érkezett. Megindult a hal a horoggal a szájában, vígan nyargalt a sodrás felé, segítségül, hátha ott egy víz alatti kő, vagy faág, vagy csak maga a sodrás megszabadítja a szúrós horogtól. Nem így lett. Más valaki segített neki. A halat megszákoltam, ez a dévér már két kiló körüli volt, mikor egy óvatlan pillanatban dobott magán egyet, s szépen visszacsusszant Duna Papó ölébe! Megérdemelte a szabadságot! Amúgy is elengedtem volna, hisz már 10 kiló közelében jártam, így meg örültem is, hogy elszelelt. Még egy sanda pillantást vetett rám, a vízfelszín közeléből, arra gondolva talán, hogy lám, legyőztem az embert, majd méltóságteljes lassú farkcsapással eltűnt a mélyben, miközben teste körvonalai belevesztek a mélyülő víz lassan forgó burványába....

Csodálatos hajnal volt. Mire kicihelődtem újra megküzdve a ciheressel, ismét szemelni kezdett az eső. Boldogan tértem haza, s otthon volt nagy álmélkodás, mikor megmutattam a zsákmányt......

Örömmel fogok visszatérni az "öreg" folyómhoz, s az sem számít, ha csak egy tenyeres bodorkát fogok is, hisz a táj, a csend, a természet, kárpótol mindenért!