Keresés:
Horgász.hu

Természetvédőkkel kötöttek megállapodást a vadászok a FeHoVán

2012. 02. 18.

Ünnepélyesen megnyitotta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet ügyvezető elnöke és Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a 19. FeHoVát (fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás) csütörtökön Budapesten. A megnyitón két megállapodást is aláírtak: a természetvédelmi és vadgazdálkodási ágazat közös tevékenységéről, illetve megújították a magyar kormány és a Nemzetközi Vadvédelmi Tanács (CIC) közötti megállapodást.

Semjén Zsolt elmondta, egy évvel ezelőtt, ugyanitt, két dolgot hirdetett meg: egyfelől, hogy Magyarország ismét vadászati nagyhatalom legyen, másfelől, hogy visszaszerezzék a vadászat, a vadászok becsületét, s a társdalom különbséget tudjon tenni a puskás ember és az igaz vadász között.

Problémák azonban továbbra is vannak ? mondta, megemlítve, hogy a CIC jelezte: Magyarországon zárt térben nevelt, például hormon injekciókkal feljavított, egyedfejlődésében manipulált kapitális őzbakokra, szarvasbikákra rendeztek fizetős vadászatot külföldieknek, ami nemcsak állatkínzás, hanem csalás is, és nagyon súlyosan árt a magyar vadászat presztízsének, illetve veszélyezteti anyagi érdekeit.

Az ügyvezető elnök kifejtette, ez ellen a legkeményebb hatósági intézkedésekkel kell fellépni. Elmondta, javaslatukra a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal a rendőrségnél bűnszövetségben elkövetett állatkínzás és csalás alapos gyanúja miatt feljelentést tett.

Semjén Zsolt elmondta, cél az is, hogy lebontsák azokat a fölösleges bürokratikus elemeket, amelyeket 1957-ből örökölt a vadászat azért, mert az akkori hatalom rettegett attól, hogy az emberek kezében vadászfegyver legyen. Ezen túlmenően cél volt, hogy a vadászok korrekt párbeszédet kezdjenek a természetvédőkkel, az agrárgazdálkodókkal és az erdészekkel.

Emlékeztetett, az elmúlt egy évben megszültetett a vadhús szabadabb forgalmazását szabályozó rendelet, ami lehetővé tette a vadhús árának emelkedését és a vadgazdálkodók nagyobb jövedelemhez jutását. A napokban pedig már tárgyalja a parlament az új fegyvertörvény tervezetét, ami jelentősen csökkenti a vadászokra háruló adminisztrációs terheket. Ezen túlmenően az új büntető törvénykönyvben önálló bűncselekmény lesz az orvvadászat, ami lehetővé teszi az orvvadászokkal szembeni hatékony fellépést. A további megállapodások alapján pedig megvalósul az is, hogy az erdészek és a hivatásos vadászok a rendőrökhöz hasonló védelemben részesüljenek majd, amikor fellépnek például a falopás, vadlopás és egyéb bűncselekmények ellen.

A eseményen a kormány nevében Semjén Zsolt, a Nemzetközi Vadvédelmi Tanács (CIC) képviseletében pedig Bernard Lozé elnök aláírta azt a megállapodást, amely a két fél közötti együttműködést javítja.

A megnyitón a kormány, a civil szerveztek, a természetvédelmi és vadgazdálkodási ágazat képviselői aláírták a vadászható fajok körére, valamint az apróvadfajok vadászati idényére, illetve egyes trófeák behozatalára vonatkozó megállapodást is.

Semjén Zsolt mindkét megállapodást történelmi jelentőségűnek nevezte. A természetvédők és vadgazdálkodók közötti megállapodásról elmondta, korrekt egyezség született. Annak a belátása, hogy a természet folyamatosan változik, s amikor egy vadfaj létszáma lehetővé teszi vadászhatóságát, akkor elejthetővé kell tenni. Amikor pedig létszáma lecsökken, akkor védetté kell nyilvánítani. Hozzátette, mivel a nyári lúd bizonyos helyeken túlságosan elszaporodott, szigorú feltételek mellett lehet majd rá vadászni, miközben a lecsökkent létszámú csörgő réce védett lesz.

Várhatóan megoldódik az erdei szalonka tavaszi vadászata is úgy, hogy a magyar vadászok lemondanak az őszi vadászatról, s a természetvédőkkel együtt kezdeményezik Brüsszelben tavaszi elejthetőségét.

Semjén Zsolt fontosnak nevezte azt is, hogy a vadászhatóságra vonatkozó döntések tudományosan megalapozattak legyenek, amit lehetővé tesz az is, hogy a természetvédők, a vadászok és az egyetemek közösen végzik a vadfajok monitorzását.

Fazekas Sándor arról szólt, hogy Magyarországnak páratlanul értékes vadállománya van, amit az érdekelteknek közösen kell megőrizniük. A természetvédőkkel kötött megállapodás segíti a vidékfejlesztés szakterületének összehangolását, s megnyitja az együttműködés új lehetőségeit. Hozzátette, a megállapodás intézményi, pénzügyi, szakmai feltételeit a minisztérium dolgozza ki.

Az összes hírekhez





Keresés a hírek között:

0 hozzászólás
Szólj hozzá!
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
 

 

 

BLOG:
legfrissebb bejegyzések

Legújabb blog hozzászólások

 

Belépés
E-mail címed:

Jelszó:


Elfelejtettem a jelszavam

REGISZTRÁCIÓ
Horgász pólók
horgaszpolo
Frissítsd fel hozzá a ruhatáradat is néhány
HORGÁSZ PÓLÓVAL!
 
Több mint 900 horgászvíz térképpel
horgaszvizek terkep

Magyarország horgászvizei: információk, útleírások, fogható halak

 

Címkék:

 Rapala Shad Rap SR07FT   horgász területi engedély dunaharaszti   frenzy wobblerek   Perenyei horgásztó   Rapala Shad Rap SR07CW   chub fotel   házi-réti   multisbot   erőmüi horgásztavak   csatornaőr   esti horgászat   Tamoka TM 530   Hi-Attract bojli eper-jégkrém   erőgimi használata   harcsázó zsinór   szenke   gombai viztározó   robinson bot   matrix   fad dombori   SALMO Slider SD10S RGS   Szakcs   folyamszabályozás   réti-durbincs 

Vissza a főoldalra - Impresszum - Adatvédelem - Copyright - Kapcsolat - Média ajánlat - Hibabejelentés - Honlap térkép