Keresés:
Horgász.hu

Óriásakvárium a FeHoVa kiállításon

2012. 02. 08.

Óriási, 22 400 literes akvárium lesz az egyik különleges látnivalója a Hungexpo Budapest Vásárcsarnokban február 16-án megnyíló Fegyver, Horgászat, Vadászat Nemzetközi Kiállításnak (FeHoVA) - mondta el az MTI-nek a halasstandot "berendező" rétimajori Aranyponty Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Lévai Ferenc tájékoztatása szerint Rétimajorban már "szoktatják" a zárt térhez és a halastavakénál lényegesen temperáltabb vízhőmérséklethez a vásár idejére a hatalmas, Portugáliából bérelt akváriumba kerülő halakat. A négyfokos vízből kiemelt, a hideg miatt ledermedt pikkelyeseket több napig, 14-15 fokos vízben készítik fel az átmeneti áttelepítésre.

A hazai vizekben honos halfajták mellett látható lesz a hazai halfauna újdonsága, a Fejér megyei Rétimajorban már sikerrel nevelt lapátorrú tok is. A kecsegéhez hasonló, az amerikai kontinensen őshonos halfaj húsa, ikrája igen értékes, ízletes és jól eladható, és mivel planktonokkal táplálkozik, tavakban, a pontyokkal, s egyéb halfajokkal "társbérletben" is gazdaságosan tartható.

A FeHoVá-n az idén először felállítanak egy nagyméretű halasmedencét is, amelyben interaktív horgászversenyeket, horgászbemutatókat tartanak. A horgászegyesületek tagjait versenyre invitálják; ők technikai, elméleti, ügyességi vetélkedőkön versenghetnek, és bemutathatják halfőző tudományukat is.

Az összes hírekhez





Keresés a hírek között:

0 hozzászólás
Szólj hozzá!
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
 

 

 

BLOG:
legfrissebb bejegyzések

Legújabb blog hozzászólások

 

Belépés
E-mail címed:

Jelszó:


Elfelejtettem a jelszavam

REGISZTRÁCIÓ
Horgász pólók
horgaszpolo
Frissítsd fel hozzá a ruhatáradat is néhány
HORGÁSZ PÓLÓVAL!
 
Több mint 900 horgászvíz térképpel
horgaszvizek terkep

Magyarország horgászvizei: információk, útleírások, fogható halak

 

Címkék:

 közép tisza   kibérel   legyező kötés   Banax Eagle 50   evezö   Mayer    gumicsónakból   tisza to horgásztanya   Kadarcs csatorna   szabolcsveresmarti víztározó   horgászhelyek zemplén   pergetőfelszerelés   csontit készíteni   telihold   Szabadkikötő   tengeri harcsa   halászi bértó nyitvatartása   balatoni marások   ATKA-Horgásztó   balmaz ujváros   Rapala Team Esko TE07GPT   báger tó   akadó   dunavölgyi-föcsatorna 

Vissza a főoldalra - Impresszum - Adatvédelem - Copyright - Kapcsolat - Média ajánlat - Hibabejelentés - Honlap térkép