Vitamindús halsaláta

Hozzávalók

Fél kiló apró sós hal (6-8 centisek), vagy készíthetjük nagy sós halból is, ebben az esetben a halat filézzük és csíkokra vágjuk, 3-4 fej vörös hagyma, 2 deci olaj, 1 kávéskanál bors, 1 kávéskanál koriándermag, 2 tojás, 1 evőkanál mustár, 1 citrom, só nem szükséges, mert a halban áztatás után is marad.

Elkészítés

A halak fejét, farkát levágjuk, majd a halat 2-3-ba vágjuk. Hideg vízben áztatjuk 5-8 órát, addig tisztáljuk, ameddig a víz teljesen tiszta lesz. Leszűrjük és leszikkassztjuk egy törlőn. 1 ek. mustárral a tojások sárgájából majonézt keverünk. A hagymát szálára vágjuk, majd összekeverjük a halakkal és a majonézzel. A fűszereket mozsárban megtörjük és a citrom héjából is reszelünk rá, majd a citrom levét is belekeverjük. Fél napig hűvös helyen összeérleljük. Készíthetjük majonéz nélkül is, de akkor csak fél deci olajat teszünk rá. Jól illik mellé az olajbogyó. Bor- és sörkorcsolya, de nem csak télen.

0 hozzászólás

Hozzászólások

veroce sloti to buczok X2 Renegade régitipus szállás a fekete Kõrös Magyar szakaszán csanádpalotai zápor horgász tó MAVER Competition Black Ice Match 2010 naptar pergető bajnokság amur fogás az alcsi holttiszán tejfölös harcsa babéc kiskörei-vízierőmű fehérvárcsúrgó nemes veresmart pap tetû balatoni napijegy árak milvard horog monk bükkösd Longbow kacsásto martonvásár