Kékfény Horgászverseny - Tiszakécske
A hajnalban még zuhogó esővel, és rendkívül erős széllel párosult időjárás ellenére mintegy 40 tűzoltó, rendőr, polgárőr fogott horgászbotot, hogy kezdetét vegye 2011. július 30-án a harmadik alkalommal megrendezett Kékfény Horgászverseny. A tiszakécskei tűzoltók, rendőrök, polgárőrök mellett a helyi Vagyonvédelmi és Bűnmegelőzési Alapítvány, az Off-Road szakosztály tagjain kívül, részt vettek a helyi ifjúsági tűzoltók, a helyi mentőállomás dolgozói, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr Főkapitányság rendőrei, a kecskeméti, kerekegyházi és tiszaföldvári tűzoltók, mondta el Eszes Béla a Tiszakécske Városi Tűzoltóság parancsnoka. A versenyen - mely egyben csapatépítő tréning is - nem lehetett panasz a kapásokra, jónéhány ponty, kárász, és keszeg akadt horogra a Tiszakécske és Környéke Sport Horgász Egyesület kezelésében lévő Holt-Tisza partján.
A verseny végén, a mérlegelést követően, Eszes Béla hirdette ki a győzteseket, és átadta a díjakat. Az összetett versenyben a következő eredmények születtek: az első helyezést Szőke Kálmán, a kecskeméti hivatásos tűzoltóság szolgálatvezetője érte el, míg második helyen Oravecz Pál, a Tiszaföldvári Köztestületi tűzoltóság parancsnoka végzett, és egyben a legnagyobb halért járó serleget is megkapta. A harmadik helyet pedig, Marte Lajos, a kecskeméti hivatásos tűzoltóság vonulós tűzoltója szerezte meg.
Különdíjazott kategóriában a legkisebb halat fogó versenyző Farkas Sándor tűzoltó alezredes, a Bács-kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese lett. A legtöbb halat fogó címért járó serleget, pedig Karádi Ferenc a tiszakécskei rendőrőrs állományának tagja vehette át.
A rendezvényt támogatóknak köszönetüket fejezik ki a szervezők: Tiszakécske Város Önkormányzata, Tiszakécske és Környéke Sporthorgász Egyesület, Moviker Kft (Euronics Tiszakécske), Jutka ABC, Szabó Zsolt (horgászbolt), MÉTA Kft., Fejedelmi Pékség, és a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság részére.
0 hozzászólásSzólj hozzá!
|
Horgászfilmek ABC sorrendben
Kérje média ajánlatunkat!
Magyarország horgászvizei: információk, útleírások, fogható halak



















