18 A túra hala - Horgászat Mongóliában, mongóliai, galóca, mongol, pér, tájmen, lenok, horgász

Horgászat Mongóliában

Nagyon meleg van! Már reggeli után is szinte bántó a forróság. A folyó nem nagyon adja a halat, nem visszük túlzásba a horgászatot.

Péter hajnalban elment hegyet mászni, én az árnyékban olvasgatok. Ebéd utánra tervezek egy éjszakába nyúló pecát, de addigra 30 fok feletti a hőség. Péter visszaért - gyönyörű képeket készített - és Ankhával úszni mennek. Én megelégszem a partközeli mosakodással.

A Delger-Mörön hajnalban.

Madártávlatból.

Körben gránit hegyek.

Itt laknak a mormoták.

A sztyeppe is szép - ha jó a fényképész.

Rengeteg koponyát fényképeztünk, de főleg ezért kaptam a fiaimtól -

miért nem hoztam haza!

A melegben peca helyett szomszédolás.

Ilyen belülről egy jurta.

A szellőzése jó, télen melegebb a faházaknál.

Vidám családi kecskefejés.

Már majdnem elindulunk horgászni, mikor megjön a vihar. Mintha dézsából öntenék! Háromtól hatig folyamatosan esik az eső, a sátorba keresünk menedéket, de ott is mindenünk vizes lesz. Aztán hirtelen eláll, és bár ronda még az ég, hét órakor csak elindulunk horgászni. Végül is azért jöttünk! :)))

Péter lefele indul, én a tegnapi tájmenes helyre megyek megint, csak most a másik oldalról, a mély rész felöl. Eredetileg én is legyezni készülök, de győz a lustaság, a pergető botot veszem magamhoz. Az autó elvisz a hegy lábáig, 10-re beszéljük meg a találkozót. Szerencsére az erős szél felszárította már a sziklát, így is elég veszélyes a megmászása. Fél óra séta után megérkezem a tegnapi folyó-szakaszra és bosszúsan látom - itt se mély a víz! Csak tegnap a túloldalról tűnt annak, valójában 70-80 centiméter. Azért dobok egy párat, és elsőre beszakítom az SR7-es rapalát. Azt, amelyikért beugrottam az Eggben, és amit nem is használtam azóta. Megszokásból ilyenkor levágok még két méter zsinórt, a sérült részek nehogy megtréfáljanak, és konstatálom, hogy félig van csak a dob. Eredetileg is szűk száz méter ment fel a 35-ös monofilból a TP-3000F dobjára, most jó ha hatvan méter van rajta. Szerencsére a mellényem zsebében van a másik tekercs tipetnek, és bár nem bízom a folyóban, nem szeretnék ilyen buta hiba miatt elveszíteni egy jó galócát. Akár a győzelmet jelentő halat! Teletöltöm a dobot új zsinórral és indulok tovább felfelé.

Már jó messze vagyok a találkozási ponttól, a terep végig erősen köves és nincsenek nálam tartalék elemek. Az XP az eddigi legjobb fejlámpám, de rettentően elemigényes. A túrán már a harmadik garnitúrát fogyasztja, és ráadásul most valami helyben vett kínai elemek vannak benne. Ha a haza úton lemerül és elkezd esni az eső, kizárt hogy a hegyen átmásszak!

Gyönyörű részhez érek, a folyó széles, de a túloldalon sebesen folyik lefelé és közben élesen kanyarodik. Lehet vagy nyolcvan méter széles, de ebből több mint ötvenet besétálok, itt ér csak térdig a víz. Innen viszont elmélyül, bő két méteresre saccolom, és rettentő gyors. Az eddigi legígéretesebb szakasza a folyónak! És a mederben mindenütt több méteres szikladarabok, alattuk kavargó és tükörsima részek.

Még nincs sötét, de gondolkodás nélkül egérrel kezdek el horgászni. Első beállásra nincs kapásom, tíz dobás után óvatosan leoldalazok 8-10 métert. A szokásos pergető egérrel épp át tudom dobni a medret, utána csak annyira tekerem az orsót, hogy a csali a víz tetején maradjon - ez az egér vizesen már elsűlyed. A tempó ideális, szép vékony csíkot húz a mísa a víz tetején. Néha azért kicsit változtatok a sebességén, inkább csak megszokásból. Négy-öt méterre lehet tőlem az egér, amikor egy irdatlan jószág repül ki a vízből! Teljes hosszában látszik a hal, legalább másfél méteres. Sokkal nagyobb, mint az eddigi legnagyobb tájmeneink! És elhibázza, nem kapja el az egeret. Bár nem is tudom, igazán bánkódok-e? Annyira a semmiből és meglepetésszerűen jelent meg, hogy egészen elgyengültek a lábaim és remeg a térdem. Sok emlékezetes kapásom volt már - amikor a csónak mellett vödörnyi szívótölcsérrel durrantott a kiemelt wobler után a harcsa, vagy úgy rontott neki, hogy a csali visszarepül a csónakba, ... - de akkor mindig ott volt a csónak. Itt most majdnem a lábam közül robbant ki a hal, és annyira meglepetésszerűen, hogy most azt mondanám, ez volt életem kapása.

Kicsit várok, majd megpróbálom a rablás tetejére dobni az egeret, hátha a beesőre... - persze semmi. Dobok még néhányat körbe, majd várok egy három-négy percet, nyugodjon meg a víz. Igyekszem teljesen mozdulatlanul állni, közben a hátam mögött fellángol a tábortűz. Pont itt álltak meg a pásztorok vacsorát főzni. Nem mintha zavarnának, annyira messze van a folyópart. Végiggondolom, pontosan hova is dobtam elsőre, szerencsére a túloldali mederpart tövébe egy nagy kő alatti forgóba, ezt elvileg le tudom másolni. Na rajta!

Centire pontosan oda esik az egér, ahova kell, igyekszem pontosan abban a tempóban tekerni az orsó karját is. Már a folyó közepén jár, nagyon feszült vagyok. Még öt méter, még három, már majdnem fölötte van - édes Istenem, kapja el! Szinte semmi, csak egy halk loccsanás jelzi, jól kalkuláltam. A hal már visszaállt a helyére, és most nem kapta el a hév, nem is hibázta el az egérkét. Bevágok egy betyárosat - látványos szaltó a válasz. Mivel a hal egészen közel van hozzám, a szaltó közben rántok is rajta egyet. Óriási nagy, de most alig izgulok. Ez már nem meglepetés, erre számítottam! :))

Az viszont meglepetés, hogy hagyja kihúzni magát a kisvízbe. Alig két-három méterre tőlem forgolódik perceken át. Annyira nem értem mi van, hogy elkezdek matatni a zsebemben a fényképező után, szeretnék néhány akció fotót készíteni. De legalább tisztán látom, kivel van dolgom. Azért nincs "akkora", mint az első kapás alapján gondoltam. A másfél métert közelíti, húsz kilósra saccolom. Aztán lassan magához tér és visszaúszik a mély, húzós vízbe. Nem kellett volna! A sodrás segítségével folyamatosan távolodik, semmi esélyem még csak a lassítására sem. Volt már elég nagy harcsával dolgom, egyáltalán nem izgulok. Dicsérem magam az okosságért, hogy új zsinórt tettem fel, száz méterre már a folyó is szétterül, addig biztosan nem megy le a hal. És ha kell, utána mehetek, el is indulok lassan. Közben hülye gondolatok járnak a fejemben: jó lenne egy tájmen fej az étkező falára. Sajnálom persze a halat, de nem annyira. A nagy harcsa és a szép csuka fejek mellett igazán jól mutatna. Persze semmi esélyem nem lenne egy ekkora halat kézben elcipelni, a hegyen átmászni vele, de itt vannak a pásztorok. Biztosan lehetne üzletelni velük, megkapnák a testét, nekem csak a feje kell. Elhozhatnák lóháton... Otgon azt mondta, hogy jövőre jön Magyarországra, mivel vámtisztként ment nyugdíjba, el tudja intézni, hogy átengedjék a trófeával a határon.

Ilyen butaságok jártak a fejembe, miközben a hal már lassan a fele zsinórt lehúzta, és továbbra sem tudom megállítani. Aztán egyszerre csak semmi! Teljesen értetlenül nézek ki a fejemből, mi történt? Felcsavarom a zsinórt, kicsit érdes a vége. Hát persze! Mekkora dinnye vagyok! Beúszott egy nagy kő mögé és elszakadt a zsinór. Eddig egyik folyóban sem voltak ezek a több köbméteres sziklák és nem tudatosult bennem a veszélyük. Azóta százszor végigjátszottam magamban a fárasztást, és bármit próbáltam, a vége mindig halvesztés lett. Talán ha csontra húzott fékkel megpróbálom a kisvízben tartani... de ekkor halat nem lehet 35-ös zsinórral izomból megfogni. Bent a mederben nem volt esélyem, csak idő kérdése volt, mikor ér kőhöz a zsinór.

Igazából nem sajnálom a halat. Nálam ott van a határ, hogy meglássam. Azt nagyon rühellem, amikor fél óra fárasztás után úgy megy el a hal, hogy semmit sem láttam belőle. Ez viszont elég hamar megmutatta magát!

Dobálgatok még egy órát, de teljesen az előzők hatása alatt vagyok, nem is figyelek oda, mit csinálok. Aztán visszasétálok, szerencsére az elem is bírja, az eső is csak éjfél felé kezdi újra, és bár a sátorban cefet hideg van, az sem tud zavarni. Majdnem megfogtam!

Tovább