Keresés:
Horgász.hu
   

Gödrösöki horgásztó

Adatok
Helyszín: Békés megye
Víz típusa: Vízterület: 2 (ha)
Megközelíthetőség, útvonalleírás: Nagyon könnyen megközelíthető bármilyen járművel. A kövesúttól kb. 300m-re van a tó, szórt kőalapú út vezet be.
Fogható halak: ponty, amur, csuka, keszeg, kárász, afrikai harcsa
Leírás: Néhány mondatban a tóról.

Elöljáróban annyit, mi is nagyon szeretünk horgászni, eleinte csak hobbi szinten gondolkodtunk a tóval kapcsolatban. Sokat jártunk más napijegyes tavakra, holtágakra, de nem igazán nagy szerencsével. Szerintem Önök is tapasztalták, hogy egyre kevesebb halat lehet fogni. Ezért is vágtunk ebbe bele. Bízva abba hogy be tudjuk azt bizonyítani, hogy igen is van olyan horgászhely ahol jó fogási eredményeket érhet el az egyszerű horgász is.

A tórendszer nagyon régen keletkezett, valamikor innen termelték ki a kubik gödrökből a házak építéséhez szükséges agyagot, innen is kapta a nevét, hogy gödrösök. De a horgászok számára megnyitott tó kb. a 80-as évek elején, közepén lett nyitva, mint homokbánya. Rövid ideig üzemelt de bezárták. Utána még jó pár évig jártak oda horgászni emberek. 2001-től előbb, mint a terület bérlői, majd 2002-től, mint a terület tulajdonosai gondozzuk a területet. Több helyi horgászversenyt bonyolítottunk le természetesen a versenyek előtt mindig telepítettünk, hogy ne érje a horgászokat csalódás, és izgalmas legyen a verseny. Volt olyan horgászversen, hogy pontyból 15kg feletti eredménnyel tudott csak első lenni, afrikai harcsából pedig az 50kg csak a harmadik helyre volt elegendő. Három horgász szezonban üzemeltettük, mint napijegyes tavat, de tőlünk független okok miatt szüneteltettük a horgásztatást. A vizet persze nem hanyagoltuk el. Telepítettünk pl.2005-ben 1500db kétnyaras pontyot 2006 tavaszán kb. 3-400csukát.2007 ben a telepítésünk 67 mázsa hal volt A tórendszer területe 4hektár de a horgászok számára megnyitott tó sajnos csak 2hektár ez két egyhektáros tóból áll. Az átlag vízmélység sok helyen eléri a 4méter mélységet, sőt ennél mélyebb részei is vannak a tónak. Fogható halak elsősorban ponty, amur, kárász, nyáron afrikai harcsa, csuka . Könnyen megközelíthető minden közlekedési járművel.

Mindenkit várunk nagyon sok szeretettel.

Tisztelettel a két tógazda

Lukács László és Tóth Lajos
 
A vízkezelő adatai
Kezelő: Gödrösöki Sporthorgász Egyesület
Kezelő telefonszáma: 06306391835
Kezelő honlap címe: horgaszto-battonya.gportal.hu
Horgászjegy ára: -Napijegy: 6 órára 2000 Ft, ebben elvihető 2db nemes hal és 2kg egyéb
-Egész napos: 2700 Ft, ebben elvihető 3db nemes hal és 3kg egyéb hal
-Éjszakai horgászjegy: 2700 Ft, ebben elvihető 3db nemes halés 3kg egyéb
 

Tudsz még többet erről horgászvízről? Itt elküldheted!

0 hozzászólás
Szólj hozzá!
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

 

 

Ismersz egy jó horgászvizet? Juttasd el a horgász.hu-ra!

Horgászegyesületek ingyenes regisztrációja itt!

Legújabb horgászvíz hozzászólások

Horgászvizek megyék szerint:

A szárazföldi (kontinentális) vizek jellemzése
A vízi élettájak és társulások áttekintése

 

Horgászvizek: Tavak

 

Belépés
E-mail címed:

Jelszó:


Elfelejtettem a jelszavam

REGISZTRÁCIÓ
Horgász pólók
horgaszpolo
Frissítsd fel hozzá a ruhatáradat is néhány
HORGÁSZ PÓLÓVAL!
 
Több mint 900 horgászvíz térképpel
horgaszvizek terkep

Magyarország horgászvizei: információk, útleírások, fogható halak

 

Címkék:

 MILO Special Carpa   hajtókarfogantyú   horgász hetijegy füzes tó   jáger harcsázik   musztáng horog   ölbő horgász   aba-belsőbáránd   pirosszárnyú konczér   ORIÁS BUSA   Halleves olaszosan   maconk   csengöldi   zárt dob   csiga   hold alas   kendermagőrlemény   T-Rex River Feeder 390XH   trtöi holág   Déli küsz   Silstar Yokozuna Twister, Jig   rieka   ütközőkötés   páros úszó   archeopark 

Vissza a főoldalra - Impresszum - Adatvédelem - Copyright - Kapcsolat - Média ajánlat - Hibabejelentés - Honlap térkép