Sugovica (Kamarás-Duna, Schokovitz)
| Adatok | ||
| Helyszín: | Bács-Kiskun megye | |
| Víz típusa: | Folyó Vízterület: 23,9 (ha) | |
| Megközelíthetőség, útvonalleírás: | Baja város központja, Petőfi-sziget körül. | |
| Fogható halak: | ponty, csuka, süllő, harcsa, keszeg, kárász, balin, busa, sügér, törpeharcsa, kősüllő, naphal | |
| Leírás: | A Duna mellékága, amelyet az itt élõk Sugovica néven emlegetnek. Egy gazdag leány, és egy szegény molnárlegény reménytelen szerelmének történetét õrzi a folyó legendája.
A török időkben jelentős kikötővé vált, és később is az ország négy legfontosabb dunai kikötője közé tartozott. A Kamarás-Duna nevet – amelyet hivatalosan ma is visel – 1923-ban kapta, a név magyarosítására kiírt pályázat eredményeként. A Sugovica jelentősége a Ferenc-csatorna tápcsatornája, a Baja-bezdáni tápcsatorna (a köznyelvben gyakran szintén Ferenc-csatorna) kiépítésével nőtt meg. A Sugovicából induló, Bátmonostor, Nagybaracska, Dávod, Hercegszántó és Küllőd területét érintő csatorna Bezdánnál csatlakozik a Ferenc-csatornához. Ekkor építették meg a tápcsatorna bejáratánál a Deák Ferenc-zsilipet, valamint a zsilipnél végződő Türr István-átvágást. |
|
| A vízkezelő adatai | ||
| Kezelő: | Bajai Sporthorgász Egyesület | |
| Kezelő telefonszáma: | 06 79 321-343 | |
| Kezelő honlap címe: | ||
| Horgászjegy ára: | ||
Tudsz még többet erről horgászvízről? Itt elküldheted! | ||
| ||
| A klubtagok által regisztrált fogások |
| Bejelentés ideje | Halfaj | Tömeg | Hossz | Időpont | Módszer | Csali |
Bács-Kiskun megye horgászvizei
Keresés a horgászvizek között:
Legújabb horgászvíz hozzászólások
- Tiszaalpári Holt-Tisza: Hali!! Ma és tegnap voltunk mi is az Alpári vízen...
- Felsőfarkasdi horgásztó: Sziasztok! Ma voltunk ezen a tavon. A környezet n...
- Diósjenői-tó: A nagy tavon voltunk,a napijegy 3000 Ft,fantasztik...
- Moby Dick horgásztó: Szerintem nagyon jó hely. Én már 3 éve járok oda, ...
- Tiszaalpári Holt-Tisza: Szia, ma beszéltem egy helyi ismerőssel, a piroska...
- Kecskeméti Záportározó: Megváltozott jegyárak, szabályok 2012.Május 14-től...
- Tiszaalpári Holt-Tisza: Kedves Horgásztársak! Érdeklődni szeretnék a víz...
- Kiskunsági főcsatorna: Kedves Horgásztársak! Érdeklődnék, hogy mostansá...
- Krigler jóléti tó: új telefonszám: 0630/ 601-38-54
- Délegyházi IV-es tó: Jó hely. Sok fa árnyék. Mély a víz. Halat eddig cs...
- Moby Dick horgásztó: Hali sok rosszat hallottam a tó vezetőségéről. Tén...
- Sóczó-zugi holtág: helló! két hét múlva megadatik hogy 3napot horgás...
- Marasztoki tó: Kiegészités a marasztokon! Péntek estig lehet ked...
- Marasztoki tó: Ma nagyon jöttek a halak a marasztokon. Az znokám ...
- Velencei-tó: Sajnos nincs Regisztrál gomb nem is enged felvinni...
- Dunakeszi-kavicsbányató: Ma voltam kint,reggel 6-tól délután 3-ig,egy mozdí...
Horgászindex
Háttérképek
Média ajánlat
Hirdetne?Kérje média ajánlatunkat!
Több mint 900 horgászvíz térképpel
Magyarország horgászvizei: információk, útleírások, fogható halak
Címkék:
aranyponty-horgászcentrum csepel horgásztó bogácsi horgásztó Dam Quick SLR Surf halastó Nagykálló long bow mosca villantó csuka SPRO Damilos suru merítofej PELZER Sushi Chunks Egyházasgere Raja inornata SENSAS 3000 CLUB CARPES hórgász jegy Gyömrőn horgászhelyek tisza tó Surf Steel Power sporthorgász kiállítás halakrészei pucolás pusztamizse halászsas hőingadozást bihar vágóhorog



















