Földesi horgásztó
| Adatok | ||
| Helyszín: | Hajdú-Bihar megye | |
| Víz típusa: | Tó Vízterület: 10 (ha) | |
| Megközelíthetőség, útvonalleírás: | Földest elhagyva Debrecen felé az első elágazás jobbra kell térni, majd kb. 3 kilométer múlva ismét jobbra. | |
| Fogható halak: | ponty, amur, csuka, süllő, harcsa, keszeg, kárász, balin, busa, fekete sügér, naphal | |
| Leírás: | A Földesi Horgásztavat 1991-ben hozták létre. A Horgásztó helyén egy ősnádas volt. A Horgásztavon található 6 sziget - 5 nagy és a befolyóval szemben 1 kis szigetecske - kialakulásáért elsősorban az időjárás felelős, hiszen annak idején a mostoha idõ miatt nem sikerült kihordani a mederből a földet. Mára azonban ezek a szigetek esztétikailag is jól mutatnak a tavon.
1992-ben töltötték fel a medret vízzel a Keleti-főcsatornából és ekkor történt meg az első betelepítés is, első alkalommal ponty, amur és kárász került a tóba, illetve néhány tag hozott bele folyami harcsát, aminek a mérete már 50 kg fölött lehet, ivadékai pedig a mostanában fogott rekord méretű példányok. Már említett ősnádasban voltak már halak és halivadékok is, sőt a Halastó feltöltésekor a Keleti-főcsatornából is érkeztek halak: süllő, törpeharcsa, csuka, dévérkeszeg, naphal. A süllő állományuk ebből az időből származik. A törpeharcsa egy időben nagyon elszaporodott, ennek érdekében telepítette a vezetőség a fekete sügért, ami a törpe természetes ellensége. Mára a törpeharcsa állomány szerencsére visszaszorult egy normális, kezelhető szintre. |
|
| A vízkezelő adatai | ||
| Kezelő: | Földesi Horgászegyesület | |
| Kezelő telefonszáma: | +36 30 228-8346 | |
| Kezelő honlap címe: | foldesihe.hu | |
| Horgászjegy ára: |
Felnőtt napijegy: 3500 Ft (12 órás horgászatra)
|
|
Tudsz még többet erről horgászvízről? Itt elküldheted! | ||
| ||
| A klubtagok által regisztrált fogások |
| Bejelentés ideje | Halfaj | Tömeg | Hossz | Időpont | Módszer | Csali | |
| 2009-12-28 | süllő | 0.12 kg | 10.00 cm | 2009-10-25 | fenekezés | rovarféle |
Hajdú-Bihar megye horgászvizei
Keresés a horgászvizek között:
Legújabb horgászvíz hozzászólások
- Tiszaalpári Holt-Tisza: Hali!! Ma és tegnap voltunk mi is az Alpári vízen...
- Felsőfarkasdi horgásztó: Sziasztok! Ma voltunk ezen a tavon. A környezet n...
- Diósjenői-tó: A nagy tavon voltunk,a napijegy 3000 Ft,fantasztik...
- Moby Dick horgásztó: Szerintem nagyon jó hely. Én már 3 éve járok oda, ...
- Tiszaalpári Holt-Tisza: Szia, ma beszéltem egy helyi ismerőssel, a piroska...
- Kecskeméti Záportározó: Megváltozott jegyárak, szabályok 2012.Május 14-től...
- Tiszaalpári Holt-Tisza: Kedves Horgásztársak! Érdeklődni szeretnék a víz...
- Kiskunsági főcsatorna: Kedves Horgásztársak! Érdeklődnék, hogy mostansá...
- Krigler jóléti tó: új telefonszám: 0630/ 601-38-54
- Délegyházi IV-es tó: Jó hely. Sok fa árnyék. Mély a víz. Halat eddig cs...
- Moby Dick horgásztó: Hali sok rosszat hallottam a tó vezetőségéről. Tén...
- Sóczó-zugi holtág: helló! két hét múlva megadatik hogy 3napot horgás...
- Marasztoki tó: Kiegészités a marasztokon! Péntek estig lehet ked...
- Marasztoki tó: Ma nagyon jöttek a halak a marasztokon. Az znokám ...
- Velencei-tó: Sajnos nincs Regisztrál gomb nem is enged felvinni...
- Dunakeszi-kavicsbányató: Ma voltam kint,reggel 6-tól délután 3-ig,egy mozdí...
Horgászindex
Háttérképek
Média ajánlat
Hirdetne?Kérje média ajánlatunkat!
Több mint 900 horgászvíz térképpel
Magyarország horgászvizei: információk, útleírások, fogható halak
Címkék:
gátőr bogácsi-tó tiszai pergetés csanyi horgaszto területi engedély stetteni tó Tó -Fisch Kft. peremvárosi tó gyál dévérez? ipoly tilalom Dam Quick SLR Surf erzsebet horgaszto vágóhorog Crucian2 sátor Hétforrás horgásztó dobás távolság csúszóólom harciféket sátorozo helyek compós filmek tergélye csuka horgászat SPRO Runnix Bite kapásjelzo készlet sörétólmozás albatrosz kikötő



















