Keresés:
Horgász.hu
   

Szücsi Nagy-Völgy Tó

Adatok
Helyszín: Heves megye
Víz típusa: Vízterület: 29,6 (ha)
Megközelíthetőség, útvonalleírás: Megközelítése Budapest felől: M3-as autópályán Hatvanig, onnan pedig a 21-es főúton Pásztó irányába. Selypnél elfordulni a Selyp, Petőfibánya, Rózsaszentmárton -> jobbra táblánál. 300 m után vasúti átjáró, azon át egyenesen, keresztülhaladva Selypen.
Fogható halak: ponty, amur, csuka, süllő, harcsa, keszeg, kárász, sügér, kősüllő, naphal
Leírás: A tó létrejötte a 50-es évek elejére tehető amikor a lignitbányászat befejeztével a helyi patakot felduzzasztottak. Sokáig a Tsz működtette a tavat, majd a helyi Horgászegyesület kezébe került és Ők kezelték évtizedeken át. A tó nem rég év végén került magánkézbe, és ennek köszönhetően komoly fejlődésnek indult és azóta is tartanak. A tó és környezetét folyamatosan gondozzák és folyamatos telepítésekkel igyekeznek kiszolgálni a horgászokat. A vízben igazi kapitális halak élnek és rengeteg fehér hal, de meg kell említeni a nem mindennapi süllő és harcsa állományát is. A tó partját nagyrészt sás és nádas övezi melyek igazi búvóhelyet jelentenek a tó lakóinak.
A tulajdonosok odafigyelve a már meglévő ősállomány védelmére bevezették az 5 kiló feletti pontyokra a súlykorlátozást, tehát ezeket elvinni SZIGORÚAN TILOS. A tóban a kristálytiszta víznek és a bőséges táplálék miatt a halak gyönyörűek egészségesek és kitűnő erőben vannak. A kisebb példányok kifogása is igazi élmény, hisz erőteljesen védekeznek. A nagyobbak kifogása igazi kihívást jelent mindenki számára.
A vízmélység szerencsére nem mindenhol egyforma, hiszen a mederviszonyok nagyon változatosak.
Helyenként a lignitbánya visszamaradt szénfalai, helyenként agyagos padkák színesítik a tó medrét. Jellegzetes padkái mélyen a víz alá is húzódnak, tovább tagolva ezzel az aljzatot. Igazi kihívás a horgászok számára, hiszen gyakorlatilag nincs olyan négyzetméter, ahol ne változna jelentősen a meder.
 
A vízkezelő adatai
Kezelő: Mátra Tó Kft.
Kezelő telefonszáma: 06 70 615-5803
Kezelő honlap címe: matrato.hu
Horgászjegy ára: Felnőtt napijegy: 3500 Ft
Éjszakai jegy: 3500 Ft
Ifi napijegy: 2000 Ft
Éjszakai jegy: 2000 Ft
 

Tudsz még többet erről horgászvízről? Itt elküldheted!

0 hozzászólás
Szólj hozzá!
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
A klubtagok által regisztrált fogások
Bejelentés ideje Halfaj Tömeg Hossz Időpont Módszer Csali  
2010-09-07 amur 11.00 kg 86.00 cm 2010-09-07 fenekezés kukorica
2010-12-02 csuka 1.00 kg 42.00 cm 2010-10-26 pergetés villantó

 

 

 

Heves megye horgászvizei

Keresés a horgászvizek között:

Legújabb horgászvíz hozzászólások

Horgászindex

Háttérképek

 

Belépés
E-mail címed:

Jelszó:


Elfelejtettem a jelszavam

REGISZTRÁCIÓ
Horgász pólók
horgaszpolo
Frissítsd fel hozzá a ruhatáradat is néhány
HORGÁSZ PÓLÓVAL!
 
Több mint 900 horgászvíz térképpel
horgaszvizek terkep

Magyarország horgászvizei: információk, útleírások, fogható halak

 

Címkék:

 dabas   haddock   kárász szaporodása   ingyen letölthetö horgászfilmek   horgász hetijegy kapos   felsőszemenye   salmo jerkbait   Lisóczki horgásztó   tócóspatak    nyelető   WALTER Serie World Champion Match   dorado   gencsapáti-tó   panna   kormorán   tica camry   horgász területi engedély tiszakarád   rubber   angol elnevezes   Rapala Original Floater F09GFR   telipontyozas   afrikai szürke harcsa   néveri tó   SZARDÉIA 

Vissza a főoldalra - Impresszum - Adatvédelem - Copyright - Kapcsolat - Média ajánlat - Hibabejelentés - Honlap térkép