Keresés:
Horgász.hu
   

Orosházi Béke horgásztó

Adatok
Helyszín: Békés megye
Víz típusa: Vízterület: 14,2 (ha)
Megközelíthetőség, útvonalleírás: - Orosháza belvárosából - a Szentes felé vezető úton a vasúti kereszteződésnél rögtön balra a gyopárosi leágazással szemben.
Fogható halak: ponty, amur, csuka, süllő, harcsa, keszeg, kárász, balin, busa, törpeharcsa, naphal
Leírás: A homokbánya Orosháza mellett Dél-Keleti irányban helyezkedik el. Amint a neve is mutatja, a tó valamikor homokbánya volt, melyet az orosházi Béke Mgtsz művelt, majd 1984-ben befejezte a homok kitermelését. A tó közvetlen szomszédságában egy másik bányagödör is létrejött, melynek művelésével szintén felhagytak és a két kitermelő hely összenyitása 1992-ben történt meg. Ekkor kapta meg a tó a jelenlegi nagyságát. Átlagos mélysége eléri a 4,5 métert, ennek megfelelően aljzata mérsékelten vízinövényekkel borított. A mélység helyenként elérheti a 12-13 métert is, ami lehetővé teszi a víz hőmérsékleti rétegződését. Vízpótlása csak talaj-és csurgalékvizekből valósul meg, így a vízszint ingadozása 0,3-0,5 métert jelent évente. A tavat körben nádszegély valamint vízparti lágy és fás szárú növényzet övezi.

Horgászidőszak: egész évben (éjszakai horgászat korlátozott)
Fogható halmennyiség: az Országos Horgászrend szerint

A napi jegy árában elvihető: 2 db békés hal
1 db ragadozó és 3 kg egyéb.
A ponty nem lehet nagyobb 3 kg-nál, az amur nem lehet nagyobb 5 kg-nál. Ragadozónál az első fogás után be kell fejezni a rávaló horgászatot. Bojlisoknak kiváló víz, sok a nagy hal!
 
A vízkezelő adatai
Kezelő: Kinizsi Horgász Egyesület
Kezelő telefonszáma: 06 30 322-79-62
Kezelő honlap címe: khesz.hu
Horgászjegy ára: Napijegy: 2000 Ft
Heti horgászjegy: 7500 Ft
Éves területi engedély: 17500 Ft
 

Tudsz még többet erről horgászvízről? Itt elküldheted!

0 hozzászólás
Szólj hozzá!
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
A klubtagok által regisztrált fogások
Bejelentés ideje Halfaj Tömeg Hossz Időpont Módszer Csali  

 

 

 

Békés megye horgászvizei

Keresés a horgászvizek között:

Legújabb horgászvíz hozzászólások

Horgászindex

Háttérképek

 

Belépés
E-mail címed:

Jelszó:


Elfelejtettem a jelszavam

REGISZTRÁCIÓ
Horgász pólók
horgaszpolo
Frissítsd fel hozzá a ruhatáradat is néhány
HORGÁSZ PÓLÓVAL!
 
Több mint 900 horgászvíz térképpel
horgaszvizek terkep

Magyarország horgászvizei: információk, útleírások, fogható halak

 

Címkék:

 OWNER 50560 Furansu   éves bérlet   SALMO Minnow M9F HP   Dasyatis pastinaca   scimitar-graphite   jaxon orion 360/2,75   csabak   feketesügerező bot   alburnus   idény kezdeze   skorpióhal   Cápa videók   tározók   gyerekbarat horgaszto   sügér ívás   horgászhelyek kiseger   Harcsa a víz alatt   gynocephalus    horgászpark   wobblerezés csukára   kacsató   pergetö botok   verpét   ácsi tó 

Vissza a főoldalra - Impresszum - Adatvédelem - Copyright - Kapcsolat - Média ajánlat - Hibabejelentés - Honlap térkép