Szücsi Nagy-Völgy Tó

Helyszín: Heves megye
Víz típusa: tó
Vízterület: 29,6 (ha)

Szücsi Nagy-Völgy Tó útvonalleírás: Megközelítése Budapest felől: M3-as autópályán Hatvanig, onnan pedig a 21-es főúton Pásztó irányába. Selypnél elfordulni a Selyp, Petőfibánya, Rózsaszentmárton -> jobbra táblánál. 300 m után vasúti átjáró, azon át egyenesen, keresztülhaladva Selypen.

Fogható halak: ponty, amur, csuka, süllő, harcsa, keszeg, kárász, sügér, kősüllő, naphal

A tó létrejötte a 50-es évek elejére tehető amikor a lignitbányászat befejeztével a helyi patakot felduzzasztottak.
Sokáig a Tsz működtette a tavat, majd a helyi Horgászegyesület kezébe került és Ők kezelték évtizedeken át.
A tó nem rég év végén került magánkézbe, és ennek köszönhetően komoly fejlődésnek indult és azóta is tartanak.
A tó és környezetét folyamatosan gondozzák és folyamatos telepítésekkel igyekeznek kiszolgálni a horgászokat.
A vízben igazi kapitális halak élnek és rengeteg fehér hal, de meg kell említeni a nem mindennapi süllő és harcsa állományát is.
A tó partját nagyrészt sás és nádas övezi melyek igazi búvóhelyet jelentenek a tó lakóinak.
A tulajdonosok odafigyelve a már meglévő ősállomány védelmére bevezették az 5 kiló feletti pontyokra a súlykorlátozást, tehát ezeket elvinni SZIGORÚAN TILOS!
A tóban a kristálytiszta víznek és a bőséges táplálék miatt a halak gyönyörűek egészségesek és kitűnő erőben vannak.
A kisebb példányok kifogása is igazi élmény, hisz erőteljesen védekeznek. A nagyobbak kifogása igazi kihívást jelent mindenki számára.
A vízmélység szerencsére nem mindenhol egyforma, hiszen a mederviszonyok nagyon változatosak.
Helyenként a lignitbánya visszamaradt szénfalai, helyenként agyagos padkák színesítik a tó medrét. Jellegzetes padkái mélyen a víz alá is húzódnak, tovább tagolva ezzel az aljzatot. Igazi kihívás a horgászok számára, hiszen gyakorlatilag nincs olyan négyzetméter, ahol ne változna jelentősen a meder.

Jegyárak:

Felnőtt (2 bottal, 2-2 horoggal):

- Napijegy: 3500 Ft
3 db nemeshal (fajtánként max. 2 db kivéve a csuka, melyből max. 1 db) + 3 kg egyéb hal
- Éjszakai jegy: 3500 Ft
3 db nemeshal (fajtánként max. 2 db - kivéve a csuka, melyből max. 1 db) + 3 kg egyéb hal
- Hétvégi jegy: 12000 Ft
3 x napijegyes halmennyiség (csukából maximum összesen 2 db)
- Hétközi jegy: 12000 Ft
3 x napijegyes halmennyiség(csukából maximum összesen 2 db)

Ifjúsági (1 bottal, 2 horoggal):

- Napijegy: 2000 Ft
2 db nemes hal + 2 kg egyéb hal (csukából maximum 1 db)
- Éjszakai jegy: 2000 Ft
2 db nemes hal + 2 kg egyéb hal (csukából maximum 1 db)
- Hétvégi jegy: 6500 Ft
3 x napijegyes halmennyiség
- Hétközi jegy: 6500 Ft
3 x napijegyes halmennyiség

Bojlis vagy Catch & Release jegy (2 bottal, csónakhasználattal, hal nem vihető el):

- Hétvégi jegy: 12000 Ft
- Hétközi jegy: 12000 Ft

Hétvégi jegy: péntek reggeltől hétfő reggelig.
Hétközi jegy: hétfő reggeltől péntek reggelig.

Csónak bérleti díja: 2000 Ft
ap (pergető horgászat esetén, amennyiben 2 napijegyes közösen használ csónakot, és halat nem tartanak meg, akkor a csónakhasználat díjmentes! Díjmentesen biztosítunk továbbá csónakot a bojlis hétvégi és hétközi jegyekhez.)

Sátorozási lehetőséget csak a hétvégi vagy hétközi jegy foglal magában!

A horgászrend itt olvasható!
A vízkezelő adatai
Kezelő: Mátra Tó Kft.
Kezelő telefonszáma: 06 70 615-5803
Kezelő honlap címe: matrato.hu

Tudsz még többet erről horgászvízről? Itt elküldheted!

0 hozzászólás

Hozzászólások

A klubtagok által regisztrált fogások

Bejelentés ideje Halfaj Tömeg (kg) Hossz (cm) Időpont Módszer Csali  
2010.09.07. amur 11.00 86.00 2010.09.07. fenekezés kukorica Részletek
2010.12.02. csuka 1.00 42.00 2010.10.26. pergetés villantó Részletek
sebes pisztráng telepítés FOX Roberto Ripamonti etetõcsali körkö Narancsos oz brandys áfonyával Bükkös-patak horgászvizek jásztelek szürkeharcsa pilker sározsdi horgászversenyek Kustánszeg milyen halak kapnak télen a horgászbotra Mitchell Special Marine Casting fustoles Fadd-Dombori baráka magyar horgászok abai Yo-Zuri Hardcore WO.B.RU. 2-3 wobbler nagy-szélhal byron abu harcsázobot cianid máriapócs beton tó