A hal táplálékát utánzó műcsalik

Horgászősünk, amikor először tévesztette meg óvatlan halzsákmányát a maga által készített kezdetleges horgára ráügyeskedett a hal táplálékát utánzó valamivel, nem lehetett tisztában a ténnyel, hogy lényegében feltalálta a műcsalis horgászatot.

Valószínűleg fejlesztette is, immár tudatosan, halfogó eszközét és ennek jele a gyakoribb kapásokban minden bizonnyal megmutatkozott. A készítés folyamán felhasznált anyagok (fa, bőr, szőr, csont, toll, fém) a fejlődő kézművességgel együtt (pl. a kovácsolt horgok megjelenésével), esetenként még akár mai szemmel nézve is, egészen ügyes szerszámokat eredményeztek.

A kisebb méretű horogra kötött állati eredetű anyagok (szőr, toll, bőr, stb.) lehettek az első műlegyek, melyekkel vélhetően sikerrel utánozhatták a kiszemelt hal, akár aktuális, táplálékát.

A rézből és különféle fémekből készített műcsalikkal ősidők óta eredményesen fogható a ragadozó halak legnagyobb része. A villantó a mai napig nélkülönözhetetlen az univerzális pergetőhorgász eszköztárából.

Észak-Amerikában már a múlt század legelején horgásztak felszíni plugokkal, orénókkal, popperekkel. Ezeket nevezik felszíni műcsaliknak.

A terelőlemezes műcsalik, a wobblerek szinte iparszerű előállítása (Heddon, South Bend, Shakespeare, Creek Chub, stb.) a húszas-harmincas évekre tehető.

Viszonylag új keletű a jerkbait műcsalis pergetőmódszer, melyet főképp a nagy testű csukák (pike, muskie) fogására fejlesztettek, illetve kísérleteztek ki.