Wobblerek

A terelőlemezes műcsalik (wobblerek) szinte iparszerű előállítása (Heddon, South Bend, Shakespeare, Creek Chub, stb.) kb. a húszas-harmincas évekre tehető.

Magyarországon a nyolcvanas évek elején nagyobb mennyiségben bekerülő, fából készült, finn rapalák ismertették és kedveltették meg a fogékony pergetőhorgászokkal a wobblereket és a wobblerezés technikáját. Sokakat rabul ejtett, és ejt a mai napig is, ez a páratlanul eredményes, pergetőhorgászaink körében talán legnépszerűbb, műcsalis módszer.

A wobblerek jellemzően fából vagy műanyagból készülnek, nagyrészt egytestűek.

Kisebb részben kettő test kapcsolódik (jointed) egymáshoz. Mérettől, illetve hossztól függően egy- két, nem ritkán három vagy több hármashoroggal szerelik, melyeket a fatestűekben acéldrót rögzít és modelltől, gyártótól függően köt össze egymással valamint az orrkarikával.

Műanyagtestű wobblerek esetében a horgok tartására a felkötéshez szükséges fém füleket a gyártási eljárás (fröccsöntés) során építik be a test megerősített pontjain.

A műanyag testben kiképzett üregekben a dobósúly növelésére, továbbá a nagyobb rezgés elérésére különböző méretű, anyagú golyókat helyezhetnek el a gyártók. Fatestű wobblerek között is előfordulnak csörgő kivitelűek.

A terelőlemezzel (nyelvvel, csőrrel) ellátott wobblerekkel a vízréteg különböző mélységeit pásztázhatjuk. Önsúlyuk és felhajtóerejük szerint vannak osztályozva:

Úszó testű wobblerek (floating)
Süllyedő wobblerek (sinking)
Lebegő wobblerek (suspending)

A műcsali elején elhelyezkedő terelőlemez (lapka) mérete, alakja és a wobbler hossztengelyével bezárt szöge az orrkarikától való távolsága nagymértékben befolyásolja a rendkívül változatos formájú és méretű testek mozgását (veretését).

Horgászat Rapala wobblerekkel