Keresés:
Horgász.hu

A horgászbot kialakulása, fajtái és részei

A horgászbot a horgász legjellegzetesebb eszköze. A halfogás, illetve a horgászat több mozzanatában horgászbotunk a főszereplő.

A különféle horgászmódszerek gyakorlati alkalmazása során botunkkal valósíthatjuk meg csalink eljuttatását (dobás) a megfogni kívánt hal, halak elé. Bizonyos módszereknél horgászbotunk jelezheti a hal érdeklődését a felcsalizott horog körül (kapás). Ereje és keménysége révén tudjuk horgunkat az esetenként csontos, kemény halszájban sikeresen megakasztani (bevágás, behúzás, akasztás), és halunk botunk segítségével kényszerül horgászhelyünkhöz (fárasztás).

A botgyártásban felhasznált alapanyagok és a korszerű gyártástechnológia napjainkra szinte teljesen kiszorították a természetes anyagból készített horgászbotokat. Nem is olyan régen a ragasztott nádból (bambusz) készült botok jelentették a kínálat csúcsát. Mára kizárólag néhány neves legyezőbot gyártó cég (pl. Hardy, Winston, Orvis) és pár kisebb manufaktúra állít elő ilyet egy csúcsszériás grafitbot árának többszöröséért.

Számos horgászmódszerre alkalmasak voltak a tömör üvegbotok melyek az üvegszál ipari felhasználásának elterjedésével tűntek fel.

Az üvegszál és a műanyagok további töretlen fejlődésének és egyre szélesebb körben történő ipari alkalmazásának következő állomása igazi áttörést hozott a horgászatban. Megjelentek az üvegszálas csőbotok.

A horgászbot súlyát, akcióját, terhelhetőségét általában rosszul befolyásoló, kettő vagy többrészes botok csatlakoztatására szolgáló, fémből készült hüvely-pár helyett a gyártók saját anyagukba hüvelyezték a bottagokat.

ToldasKét megoldást alkalmaztak, a felsőt (spicctagot) kellett az alsó (nyéltagba) helyezni, vagy a felsőt az alsóra ráhúzni. Harmadikként az úgynevezett stucnis (a bot anyagából, de akár annál erősebb és nagyobb falvastagságú anyagból készített, a bot nyéltagjának felsőrészébe ragasztott csap) illeszkedik a spicctagba. A két utóbbi toldással találkozhatunk manapság is a leggyakrabban a kettő és többrészes horgászbotokon.

Az elemi szénszál botgyártásban való felhasználása (Fenwick 1973) tökéletesíthette tovább a kialakításukban már igen korszerű, üvegszál-poliésztert vagy más kötőanyagot pl. epoxigyantát, tartalmazó grafit horgászbotokat.

GyűrűA fejlesztés természetesen a zsinórvezető gyűrűk tekintetében is sok újítást hozott. A kezdetben használt fémből készített gyűrűket felváltották a betétes gyűrűk.



A gyűrűzött horgászbot fontos része a megfelelő orsótartó, mely azontúl hogy orsónkat biztonságosan tartja kellőképpen kényelmes fogást is biztosítania kell.

Parafanyél
Úgy tűnik, a szinte ősidőktől alkalmazott parafanyelet nem lehet felülmúlni, a jobb minőségű botokon szinte kizárólag ilyet láthatunk. Neoprén anyagú szivacs nyélborításra példát a finomszerelékes botok között találhatunk (match, feeder), de a jobb minőségűek parafa nyéllel gyártottak. Szivacsnyéllel legnagyobb számban a tengeri horgászatra szánt, de harcsázásra is alkalmas boat botokat szerelik. Szivacs teniszütőnyéllel szerelt horgászbotot már csak a legolcsóbb kategóriákban árusítanak. Pergető és legyezőbotokra kizárólag jó minőségű csiszolt parafanyél való.

   

 

 

BLOG:
felszerelés, csali, barkács

Legújabb blog hozzászólások

 

Belépés
E-mail címed:

Jelszó:


Elfelejtettem a jelszavam

REGISZTRÁCIÓ
Kiemelt
vendéglátók és szállások
Közvetlen ví­zparti apartmanok

> Közvetlen ví­zparti apartmanok

> Az összes szállás

 
Több mint 700 horgászvíz térképpel
horgaszvizek terkep

Magyarország horgászvizei: információk, útleírások, fogható halak

 

Címkék:

 Rapala Count Down CD09BP   etetőanyg késtítés   SPRO Iron X feeder 360   etetöanyag készités   felszíni   TOP MIX Epres Málnás   Dubics horgász egyesület   balatoni halfaj   zylon   horgászvizek tiszaluc   szentmartonpusztai   Tavi pisztráng   lábú bottartó   busa horgászat   spro hardy   szent-péter hala   rappala   tiszai horgaszhelyek   csongi tó   hetijegy csepel   horgászhelyek tápiószecső   horgászhelyek a rábán   harcsa tisztítás   döme gábor filmei 

Vissza a főoldalra - Impresszum - Adatvédelem - Copyright - Kapcsolat - Média ajánlat - Hibabejelentés - Honlap térkép