Keresés:
Horgász.hu

Horgászbotok

BLOG: horgászbotokkal kapcsolatos bejegyzések

BARKÁCS: házilag elkészíthető eszközök

 

 

A horgászbot kialakulása, fajtái és részei

A horgászbot a horgász legjellegzetesebb eszköze. A halfogás, illetve a horgászat több mozzanatában horgászbotunk a főszereplő.

A különféle horgászmódszerek gyakorlati alkalmazása során botunkkal valósíthatjuk meg csalink eljuttatását (dobás) a megfogni kívánt hal, halak elé. Bizonyos módszereknél horgászbotunk jelezheti a hal érdeklődését a felcsalizott horog körül (kapás). Ereje és keménysége révén tudjuk horgunkat az esetenként csontos, kemény halszájban sikeresen megakasztani (bevágás, behúzás, akasztás), és halunk botunk segítségével kényszerül horgászhelyünkhöz (fárasztás).

A botgyártásban felhasznált alapanyagok és a korszerű gyártástechnológia napjainkra szinte teljesen kiszorították a természetes anyagból készített horgászbotokat. Nem is olyan régen a ragasztott nádból (bambusz) készült botok jelentették a kínálat csúcsát. Mára kizárólag néhány neves legyezőbot gyártó cég (pl. Hardy, Winston, Orvis) és pár kisebb manufaktúra állít elő ilyet egy csúcsszériás grafitbot árának többszöröséért.

Számos horgászmódszerre alkalmasak voltak a tömör üvegbotok melyek az üvegszál ipari felhasználásának elterjedésével tűntek fel.

Az üvegszál és a műanyagok további töretlen fejlődésének és egyre szélesebb körben történő ipari alkalmazásának következő állomása igazi áttörést hozott a horgászatban. Megjelentek az üvegszálas csőbotok.

A horgászbot súlyát, akcióját, terhelhetőségét általában rosszul befolyásoló, kettő vagy többrészes botok csatlakoztatására szolgáló, fémből készült hüvely-pár helyett a gyártók saját anyagukba hüvelyezték a bottagokat.

ToldasKét megoldást alkalmaztak, a felsőt (spicctagot) kellett az alsó (nyéltagba) helyezni, vagy a felsőt az alsóra ráhúzni. Harmadikként az úgynevezett stucnis (a bot anyagából, de akár annál erősebb és nagyobb falvastagságú anyagból készített, a bot nyéltagjának felsőrészébe ragasztott csap) illeszkedik a spicctagba. A két utóbbi toldással találkozhatunk manapság is a leggyakrabban a kettő és többrészes horgászbotokon.

Az elemi szénszál botgyártásban való felhasználása (Fenwick 1973) tökéletesíthette tovább a kialakításukban már igen korszerű, üvegszál-poliésztert vagy más kötőanyagot pl. epoxigyantát, tartalmazó grafit horgászbotokat.

GyűrűA fejlesztés természetesen a zsinórvezető gyűrűk tekintetében is sok újítást hozott. A kezdetben használt fémből készített gyűrűket felváltották a betétes gyűrűk.



A gyűrűzött horgászbot fontos része a megfelelő orsótartó, mely azontúl hogy orsónkat biztonságosan tartja kellőképpen kényelmes fogást is biztosítania kell.

Parafanyél
Úgy tűnik, a szinte ősidőktől alkalmazott parafanyelet nem lehet felülmúlni, a jobb minőségű botokon szinte kizárólag ilyet láthatunk. Neoprén anyagú szivacs nyélborításra példát a finomszerelékes botok között találhatunk (match, feeder), de a jobb minőségűek parafa nyéllel gyártottak. Szivacsnyéllel legnagyobb számban a tengeri horgászatra szánt, de harcsázásra is alkalmas boat botokat szerelik. Szivacs teniszütőnyéllel szerelt horgászbotot már csak a legolcsóbb kategóriákban árusítanak. Pergető és legyezőbotokra kizárólag jó minőségű csiszolt parafanyél való.

   

 

 

BLOG:
felszerelés, csali, barkács

Legújabb blog hozzászólások

 

Belépés
E-mail címed:

Jelszó:


Elfelejtettem a jelszavam

REGISZTRÁCIÓ
Horgász pólók
horgaszpolo
Frissítsd fel hozzá a ruhatáradat is néhány
HORGÁSZ PÓLÓVAL!
 
Több mint 900 horgászvíz térképpel
horgaszvizek terkep

Magyarország horgászvizei: információk, útleírások, fogható halak

 

Címkék:

 Gold Match   balinok   tisza holtág   SENSAS Teflon spray   opah   Dynamite Baits Pineapple   pogányvölgyi víztározó   faj szerinti tilalom   kő-süllő   Rapala Magnum Floater FMAG14HT   gumi gyöngy   sült pisztráng   toma   étterem elérhetőség   55 kilós harcsa   Kovácshidai horgásztó   pergetős kötés   evező   SHIMANO Catana BX match 390   donaszekcsoi holtag   Diana Zoltán tó   Roncssügér   terkepek   karácsonyfok 

Vissza a főoldalra - Impresszum - Adatvédelem - Copyright - Kapcsolat - Média ajánlat - Hibabejelentés - Honlap térkép