Bojtosúszójú maradványhal

1938-ban került elő egy eleven példány Dél-Afrika partjainál, pedig ezt a fajt már 80 millió éve kihaltnak tartották. A tudomány ezeket a halakat tekinti a szárazföldi gerincesek őseinek mert a rojtos végű páros úszóikat a testükhöz izmos, pikkelyekkel borított nyél kapcsolja, ami azonos eredetű a négylábú állatok végtagjaival. Úszóhólyaguk segítségével a levegőből is képesek lélegezni. 60-70 méteres mélységben él.

1938 óta többször sikerült egy-egy példányt kifogni de a hal továbbra is rendkívül ritkának számít.

A bojtosúszójú halak alosztálya az evolúció kutatása szempontjából az egyik legfontosabb csoportnak tekinthető. Legkorábbi fossziliáik az alsó devon időszakából származnak (kb. 300 millió éve), virágkorukat a karbonban élték (kb. 200 millió éve). Egyetlen ma élő fajuk a bojtosúszós maradványhal. A kihalt rokonai, nagytestű (1.5-2m) mélytengeri ragadozók, elevenszülő fajok, elzsírosodott úszóhólyaggal és koponyaüregüknek csak 1%-át kitöltő (kb. 3g) aggyal.

A faj a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján szerepel.

2007 május 19-én újra kifogták egy példányát Indonéziában észak Sulawesi mellett. Yustinus Lahama az indonéz halásznak a szomszédjai mondták, hogy ez egy igen különös hal és ezért egy különálló halmedencébe tette bele ahol 17 órán keresztült élt még az 51 kg-os és 1,31 méter hosszú őshal. Utoljára 2001-ben került elő egy példánya Kenyában ami 77 kg-os példány volt. A kutatók szerint tudományos szempontból ez a legérdekesebb halfaj mivel 400 millió éve van fent.