Keresés:
Horgász.hu

Legújabb halreceptek

Hazai halaink

 

 

Zebradánió

Danio rerio
Német kutatóknak első ízben sikerült kimutatniuk, hogy miért tudja újranöveszteni uszonyát a parányi zebrahal - ezzel egy csaknem három évtizede fennálló rejtélyt sikerült megfejteniük.

Míg az ember igencsak korlátozott mértékben képes sérült szervei és végtagjai regenerációjára, a halak és kétéltűek meglepő képességekkel rendelkeznek ezen a téren. Leglátványosabb példa erre az axolotl, de a zebrahal is a megújulás mestere: nemcsak uszonyait, hanem szívizmát, látóidegét vagy gerincvelőjét is képes pótolni.

A Konstanzi Egyetem kutatói a farokúszó csonkításával kísérleteztek, mivel az nem létfontosságú szerv. A kurtítást követően egy több sejtrétegből álló szövet kezdte lezárni a sebet, ezzel egy időben pedig a csonk sejtjei elvesztették addig jellemző tulajdonságaikat, és gyorsan osztódó, új szövetet létrehozó sejtcsoportot alkottak, az úgynevezett blasztémát.

Ehhez a folyamathoz - mint azt a kutatók kimutatták - retinsav szükséges. Ez az A vitaminból előállított molekula olyan géneket kapcsol be, amelyek fontosak az új szövet képződése szempontjából. A retinsav mesterségesen megnövelt koncentrációja fokozza a sejtosztódás ütemét a blasztémában: mihelyt genetikai változtatással átmenetileg meggátolták a halakat a retinsav termelésében, blasztéma sem képződött. Sőt retinsav nélkül a már újraképződött uszonyrészekben kialakult blasztéma is elhalt.

Meglepetten szemlélték, amint a genetikailag módosított zebrahalaknál néhány óra leforgása alatt zsugorodni kezdett az újra kinőtt farokúszó - írták a kutatók a Development című szaklapban a Der Spiegel internetes kiadásának ismertetése szerint.

Alapesetben a sejtek túlzott mértékű elburjánzását - mint a rák esetében is - meg kell akadályoznia a szervezetnek. A retinsav azonban aktivál egy gént, amely a gyors ütemben szaporodó sejteket megóvja a pusztulástól: ezzel biztosítják a blasztéma sejtjei önnön túlélésüket.

Eredményeik révén a kutatók előrelendítették a regeneráció kutatását. Reményeik szerint akár az emberi sebgyógyulást is segíthetik az új ismeretek. Ha ugyanis sikerült átlátni a folyamatot egy állatnál, az segíthet fényt deríteni arra is: miért van az, hogy az ember alig képes regenerálni testrészeit és szerveit.

   
0 hozzászólás
Szólj hozzá!
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

 

 

BLOG:
legfrissebb bejegyzések

Legújabb blog hozzászólások

Horgászvizeink

Keresés a horgászvizek között:

Legújabb horgászvíz hozzászólások

Horgászindex

Háttérképek

 

Belépés
E-mail címed:

Jelszó:


Elfelejtettem a jelszavam

REGISZTRÁCIÓ
Horgász pólók
horgaszpolo
Frissítsd fel hozzá a ruhatáradat is néhány
HORGÁSZ PÓLÓVAL!
 
Több mint 900 horgászvíz térképpel
horgaszvizek terkep

Magyarország horgászvizei: információk, útleírások, fogható halak

 

Címkék:

 Kőrös-ér   viztárazók   széchenyi   carp zoom mini bojli   horgász napijegy szank   kukorica   horgász területi engedély szálkai tározó   SHIMANO Catana XT Competition   balinozó   metchbot   trükök ponytyra   a műcsali felszerelese   Giliszta tenyésztése   SPRO Iron X feeder 330   némedi öregtó   amurozó   tele csavart horog kukaccal   ragadozó őn   tiszaalpár-horgászbolt   filmek csukázásról   telepítés 2009 sirató   maroti   horgász területi engedély sárberek   sipos tó 

Vissza a főoldalra - Impresszum - Adatvédelem - Copyright - Kapcsolat - Média ajánlat - Hibabejelentés - Honlap térkép