Angolna receptek
- Angolna nyárson sütve
- Angolna sörben sütve
- Sült angolna
- Sült angolna kapribogyóval és gyöngyhagymával
Hazai halaink
Angolna

Leírás
Kígyóformájú hal ami megtalálható édes, félig sós és sós vizekben is a vízfenékhez közel. Nyálkás apró pikkelyekkel borítottt teste bronzbarna színű felnőtt korában, páratlan úszói egybeolvadtak és a hasúszói hiányoznak. Rossz látással és jól kifejlett szaglással rendelkezik. A szaglóérzékenység tekintetében világcsúcstartó angolna bizonyos illatokat (például a rózsaolaj illatát) 3,2 trillió-szoros hígításban is érzékelni képes. Ez a szagérzékenység körülbelül olyan erős, mintha mi, emberek harminc kilométer távolságból megéreznénk egy nyíló rózsa illatát szélcsendben! Az angolna gyakran hagyja ott a csalit azért, mert megérzi rajta kezünk szappan, kézápoló krém, olaj, benzin vagy akár nikotin szagát.
Hazai halaink közül testfelépítése egyikkel sem téveszthető össze. Nálunk az 1960-as évektől telepítették. Az angolnát jó húsminősége jelentős exportcikké is tette. Mára azonban úgy tűnik, a telepítésekkor nem vették kellőképp figyelembe a faj ökológiai igényeit, ezért sok őshonos halfajunk jelentős táplálékkonkurensévé vált, másrészt az oxigénhiányra és parazitás fertőzésekre való érzékenysége miatt nagy részük ki is pusztult (pl. Balaton 1991-92).
Óránként 50 km-ert úszik átlagosan, vizes fűben 5 km-ert tud megtenni egy nap alatt.
Testhossz és tömeg
Átlagos mérete 60-70 cm és 1,2 kg. A nőstény példányok 2 méteresre is megnőhetnek és elérhetik a 80-90 évet is.
Szaporodás
Természetes környezetében élő angolnának tengerben zajlik az ívása, de életének nagy részét édesvízben tölti. Az ivás ideje késő télen és tavasszal zajlik. Négy színváltozáson megy keresztül a fejlődése során: átlátszó ("üvegangolna", 60-75 mm, 2-3 év), sárga ("sárga angolna" 8-90 cm), szürkés zöld ("zöld angolna") és bronzbarna ("ezüstangolna", élettértől függően hosszúfejű, mindenevő vagy szélesfejű ragadozó alakokká különülnek el és bőrük megvastagszik, 7-12 év).
Az ikrázás körülményeiről keveset tudunk, de valószínűleg néhány száz méteres mélységben történik. A faj érdekes vándorlási és szaporodási szokásainak oka feltehetőleg a földtörténeti kontinensvándorlásokkal hozható összefüggésbe. Az elképzelések szerint az ősi ívóhely az afrikai és dél-amerikai kontinens között helyezkedhetett el, ami fokozatosan vándorolt mai helye felé, ezt pedig a halak is követték. Másrészről az is feltehető, hogy az állatok az európai partoktól képtelenek megtenni ezt a hosszú utat ívóhelyükhöz, ezért a szaporulatot minden évben az amerikai kontinensről visszatérő állatok adják.
A természetes környezetében élő angolna a katadrom vándorlás közismert tankönyvi példája. A kizárólagos Sargasso-tengeri ikrázás és az azt követő kikelés után az angolna lárvái hosszú utat tesznek meg részben a Golf-áramlat segítségével Európa felé, részben az amerikai kontinenshez. 6 hónapos útjuk alatt nem vesznek fel több táplálékot, hanem a szervezetükben raktározott zsír szolgál tápanyagforrásul.
Horgászati szabályozás
Horgászati tilalom alá hazánkban nem esik.
Táplálkozás
Lárvák, kisebb halak, csigák, kagylók, kukacok, rovarok, ikra, béka, rákfélék, iszapból kitúrt rovarálcák, néha vízi madár fiókák.
Horgászat
Az angolna Magyarországon koránt sem lett olyan népszerű sporthorgász hal mint más európai országokban. Horgászható fenéken de például a Velencei-tavon népes tábora van az angolnára pergetőknek.
Rekordok
Hazai rekord 4,75 kg (Csepeli kavicsbánya tó, 1997), a legnagyobb balatoni példány 4,15 kg (1986). A valaha ismert legnagyobb példány Svédországban fogták ki és 7,65 kg volt.
Magyar nevek
ángolna, ángvilla, síkos ángolna
100 gram ehető angolnahús tartalmaz:
Víz: 52-71 gramm,
Protein: 14,0-17,3 gramm,
Zsíradék: 0,8 - 1, 3 gramm,
Energia: 1468 kJ, 168-351 kcal,
Omega-3: 0,4 mg.
Receptek
Az angolna húsa szálkamentes, kitűnő ízű. Sok országban számít fontos étkezési halnak és évszázados hagyományokra visszatekintő hagyományai vannak az angolna tenyésztésének. Általában füstölik (Németország, Dánia, Svédország, Hollandia). Angliában főzik és sütik egyaránt és levesekhez is használják. Magyarországon a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Köröm községben folyik tenyésztés dán technológia alapján. Fagyasztva ne tároljuk mert vizes lesz a húsa!
Angolna nyárson sütve
Angolna sörben sütve
0 hozzászólásSzólj hozzá!
|
BLOG:
Angolnás bejegyzések
BLOG:
legfrissebb bejegyzések
Legújabb blog hozzászólások
- Tigrismogyoróról: köszönöm de az üveges beáztatottat se?
- Süllő fogása pergetéssel: Köszi, így teszek.
- Régi orsók és botok: Hát most nem azért, de egy vérbeli horgász soha ne >>
- Süllő fogása pergetéssel: Nem tul jo parositas, egy fenekezo,meg egy pergeto >>
- Mikor eszik a balin?: Legeredmenyesen hajnalban foghato szerintem,de val >>
- Tigrismogyoróról: Szia én hajszálelőkén használtam mint a bojlit,elé >>
- Mikor eszik a balin?: Szia, megmondanád hol fogtad? Az egyik barátom mon >>
- Régi orsók és botok: Atyauristen!!! kidobtatok a jo holmit???
- Új orsó: Nem azt mondtam ,hogy ezeken az orsókon kívül ninc >>
- Régi orsók és botok: Amiket én kidobtam,azok tényleg régiek és elhaszná >>
- Régi orsók és botok: Kezdovok, először is nekünk, mint barátaidnak >>
- Régi orsók és botok: Üdv! Engem is érdekelnének. Valamiért vonzanak a >>
- Új orsó: Köszönöm az ötleteket. :
- Régi orsók és botok: Ha legközelebb járok ennél a a barátomnál le fényk >>
- Régi orsók és botok: Gabster, kár , hogy kép nincs róluk...vannak akik >>
- Régi orsók és botok: Szia, rakj föl képeket és ki ne dobd őket, ha nem >>
- Régi orsók és botok: Én épp most dobtam ki egy kazallal...értéktelenek. >>
- Új orsó: Minden
- Új orsó: Hát nem tudom Laci.Szerintem ez hülyeség.Minen már >>
- Új orsó: Szerintem, Dam ,Daiwa,Balzer cormoran,ryobi,okuma >>
Horgászvizeink
Keresés a horgászvizek között:
Legújabb horgászvíz hozzászólások
- Tiszaalpári Holt-Tisza: Hali!! Ma és tegnap voltunk mi is az Alpári vízen...
- Felsőfarkasdi horgásztó: Sziasztok! Ma voltunk ezen a tavon. A környezet n...
- Diósjenői-tó: A nagy tavon voltunk,a napijegy 3000 Ft,fantasztik...
- Moby Dick horgásztó: Szerintem nagyon jó hely. Én már 3 éve járok oda, ...
- Tiszaalpári Holt-Tisza: Szia, ma beszéltem egy helyi ismerőssel, a piroska...
- Kecskeméti Záportározó: Megváltozott jegyárak, szabályok 2012.Május 14-től...
- Tiszaalpári Holt-Tisza: Kedves Horgásztársak! Érdeklődni szeretnék a víz...
- Kiskunsági főcsatorna: Kedves Horgásztársak! Érdeklődnék, hogy mostansá...
- Krigler jóléti tó: új telefonszám: 0630/ 601-38-54
- Délegyházi IV-es tó: Jó hely. Sok fa árnyék. Mély a víz. Halat eddig cs...
- Moby Dick horgásztó: Hali sok rosszat hallottam a tó vezetőségéről. Tén...
- Sóczó-zugi holtág: helló! két hét múlva megadatik hogy 3napot horgás...
- Marasztoki tó: Kiegészités a marasztokon! Péntek estig lehet ked...
- Marasztoki tó: Ma nagyon jöttek a halak a marasztokon. Az znokám ...
- Velencei-tó: Sajnos nincs Regisztrál gomb nem is enged felvinni...
- Dunakeszi-kavicsbányató: Ma voltam kint,reggel 6-tól délután 3-ig,egy mozdí...
Horgászindex
Háttérképek
Kérje média ajánlatunkat!
Magyarország horgászvizei: információk, útleírások, fogható halak
Címkék:
dobozok fenekezős horgászat horgász 2010 naptár izra tó Berkley Trilene Big Game tagdij Országos vizjelzőszolgálat gyiekenys fésü kép feltoltés jégecet uhlarik bükkösd shakespeare 5030 video 2004 FOX Stalker Echinorhinus brucus harcs horgászata borsod benyhe bojlis sator lápipóctó gyomaendrőd vendégház kuku

















Bejegyzések
Hozzászólások

