Állas küsz

Leírás
A Duna vízgyűjtőinek őshonos hala. Az utolsó dunai példányt Romániában a 60-as években fogták, így Magyarországon kipusztultnak tekinthető.

Teste nagyon megnyúlt, áramvonalas, oldalról erősen lapított, de a faroknyél majdnem hengeres. A fej aránylag kicsi, a homlok lapos, a száj felső állású, az alsó állkapocs túlnyúlik a felsőn, innen a neve. Szeme aránylag nagy. A hátúszó hosszú és alacsony, a farokúszó hosszú és mélyen kivágott. Apró pikkelyei erősen ülnek. Az oldalvonal teljes, a has felé erősen ívelt. A hátoldala barnászöld vagy acélkékbe húzó kékeszöld, oldala és hasa ezüstös csillogású, a has fehér. A hát- és a farokúszó sötétszürke, a többi úszó piszkossárga. Az írisz ezüstös, felső részén feketén pontozott. Tengerekben, brackvizekben és édesvizekben is előfordul, de a tengeri állomány is az édesvizekben ívik, azaz vándorló.

Testhossz és tömeg
3 éves korára eléri a 15-18 cm-es testhosszt. Bajorországi tavi populációk elérik a 35 cm-es testhosszt is.

Szaporodás
3-4 éves korára válik ivaréretté. Tavasszal, az ívási időszakot megelőzően az ivarérett tejesek fején és testének elülső részén fehér nászkiütés jelenik meg. Csapatosan vonulnak májusban-júniusban megszokott ívóhelyükre, a folyók parti sávjába, a legfeljebb 20-30 cm mély kavicsos aljzatú részekre. Az ívás két részletben történik, 18-19 napos időközzel. A kikelő lárvák az ívóhely kavicsai között maradnak a szikanyag teljes felszívódásáig. Erre az időre úszóik is kifejlődnek, áttérhetnek az exogén táplálkozásra.

Horgászati szabályozás
Magyarországon védett!

Táplálkozás
Kezdetben kerekes- férgeket, majd egyre nagyobb testű plaktonrákokat fogyasztanak. Az állas küsz kifejlett egyedei planktonevők, táplálékukban azonban kisebb-nagyobb arányban kimutathatók a bentikus szervezetek is (pl. árvaszúnyoglárvák).