Süllő

sullo

Tudományos neve: Sander lucioperca
Angol neve: Zander

Leírás
Egyik legnemesebb hazai ragadozó halunk a süllő és egyben a sügérfélék legnagyobb képviselője vizeinkben. Feje hosszúkás, háta szürkészöld, oldala ezüstös színű. Szája csúcsbanyíló. A hátán kb. 10-12 sötét sáv látható, hátúszói és farokúszója is foltos. Színe élőhelyenként változó amit a víz jellege és aljzata befolyásol: a Balatoni süllők közismerten világosabbak más vizekben élőkhöz képest.

Álló és folyóvizekben egyaránt előfordul. A másfél kilósnál nagyobb példányokat "fogasnak" vagy "fogassüllőnek" nevezik. Ezt a nevet a szájában levő 4 darab kapófogairól kapta (2 felül, 2 lent) melyek segítségével zsákmányol.

Egészen az 1700-as évekig arról spekuláltak, hogy a süllő valami hibrid fajta, a csuka és a sügér keveréke lehet. Ezért adta neki a svájci zoológus Gessner az 1500-as években a Lucio-perca nevet ami "csukasügért" jelent. A leírásában többek között a következőt olvashatjuk: "Ennek a különleges német halnak a feje egy csukáé de a testének többi része meg egy sügér". A tudományos nevét nem régen cserélték le Stizostedion lucioperca-ról Sander lucioperca-ra.

A süllő elterjedt fajtája hazánkban a Kősüllő

Testhossz és tömeg
Az ivarérett süllő testhossza 40-50 cm és testsúlya 1-2 kg. Magyarországon a legnagyobb horogra akadt példányok 10 kg és 80-90 cm-esek amivel a harmadik helyre szorul testméretben a harcsa és a csuka után.

Szaporodás
Ívás ideje márciusban kezdődik 10 fokos vízben. Az ívóhelyet a hím süllő választja és az ikrák lerakása és kikelése alatt is őrködéssel gondoskodik az ivadékok biztonságáról.

Horgászati szabályozás
Horgászati tilalmi ideje: március 1 - április 30
Legkisebb kifogható méret: 30 cm

Táplálkozás
kishalak, ikra, rákfélék, bogarak

A süllő horgászata
Magyarországon gyakori horgászzsákmány, megtalálható szinte az összes folyó- és állóvízben. Horogvégre kaphatjuk élőhallal, halszelettel és pergetve is. Csalihalnak szélhajtóküszt, bodorkát vagy vörösszárnyú keszeget használjunk.

Oxigénigényes hal, ezért eredményesen a folyó vizekben a kavargó, örvénylő részeken horgászhatjuk de még inkább azokat a helyeket látogatja ahol zúgók vannak: áteresztők, zsilipek és duzzasztók. A mederben nagyobb kő vagy tuskó mellett szívesen tanyázik, szereti a búvóhelyeket.

A süllő kapási ideje tavasszal és ősszel napközben, nyáron pedig reggel, délután és éjszaka van. Nyáron esős és borult időben is kap. Rablására jellemző, hogy a kishalak legyezőszerűen menekülnek. Ha elvéti áldozatát, visszavonul a fedezékébe és nem üldözi tovább a prédát.

Süllő horgászmódszerek:
fenekezés, úszózás, pergetés


Rekordok
Világrekord: 18,70 kg (1990 Ausztria, Duna, hossz: 116 cm)
Magyarországon a legnagyobb 14,96 kg-os példányt 2007-ben fogták.

Magyar nevek
fogas, balatoni fogas, fogas süllő, szellő, fehérhúsú csuka

Filmek a süllőről
Süllő (walleye) a víz alatt
Süllő és ponty a tóban
Süllő műlegyezve
Süllők a folyóban
Süllőkapás a jég alatt

100 gram ehető süllőhús tartalmaz:
Víz: 78-79%,
Protein: 18,8 - 19,2 gramm,
Zsíradék: 0,7 - 2,3 gramm,
Energia: 83 - 97 kcal,
Omega-3: 0,1 mg.

Receptek
A süllő fehér húsában kevés szálka van, zsírt alig tartalmaz és nagyon ízletes.

Roston sült süllő
Egészben sütött süllő

2 hozzászólás

Hozzászólások

2012. 02. 19. 21:31
Hello Mindenkinek!

A világrekord süllõhöz szeretnék hozzászólni. Ezt a gyönyörû példányt 1990-ben a Balatonból fogta ki az osztrák horgász, mégpedig az általam vezetett vonyarcvashegyi " Zalatour " kemping vendégeként. Sajnos amikor kijöttek nem voltam ott, és a halat azonnal elvitték. Nemrég láttam a fotóját, és megismerem a srácot! Annyit tudtam kideríteni, hogy a Balaton nem szerepelt a díjat adó horgászcikkgyártók vizei között, ahol a rekord beküldésével értékes nyereményt lehetett nyerni, ezért vitték át a Dunára!
Ha valaki tud intézkedni, le kellene tiltatni a Dunát errõl a rekordról! Tanúim vannak, hogy ez a Balatoné!
2012. 02. 19. 21:30
Hello Mindenkinek!

A világrekord süllõhöz szeretnék hozzászólni. Ezt a gyönyörû példányt 1990-ben a Balatonból fogta ki az osztrák horgász, mégpedig az általam vezetett vonyarcvashegyi " Zalatour " kemping vendégeként. Sajnos amikor kijöttek nem voltam ott, és a halat azonnal elvitték. Nemrég láttam a fotóját, és megismerem a srácot! Annyit tudtam kideríteni, hogy a Balaton nem szerepelt a díjat adó horgászcikkgyártók vizei között, ahol a rekord beküldésével értékes nyereményt lehetett nyerni, ezért vitték át a Dunára!
Ha valaki tud intézkedni, le kellene tiltatni a Dunát errõl a rekordról! Tanúim vannak, hogy ez a Balatoné!
horgász hetijegy vajdácska kisvác Q-TOR Sörétólom tatai derítö tó műanyag wobbler tunyogmatolcs hámori Maros Megye Romania hetijegy zengő tó balaton-part rapsic a dunán omni x orsó vall barátoktava lures tiszaalpár tisza folyo szabad aponty horgászata Pogonyipuszta orhal tóparti képek esztergomi horgász boltok legyezés a Pinkán daiwa bw2600