Keresés a blogokban:
Korábbi bejegyzések:
|
2009. 08. 26. Halászat a Balatonon???
Azt hiszem érdemes átgondolni
F e l h í v á s
A Balatonedericsi Horgász Egyesület felhívást intéz minden balatoni társegyesülethez, az egyesületeket tömörítő szövetségekhez, a MOHOSZ -hoz, minden balatoni horgászhoz.
A Balatoni Halászati Zrt. folyamatban lévő átalakítása vissza nem térő alkalom, hogy megvalósuljon a balatoni horgászok túlnyomó többségének régi vágya és követelése: Egyszer és mindenkorra szűnjön meg a Balatonon a kereskedelmi célú halászat!
A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. határozata alapján a Balatoni Halászati Zrt-ből kiváló, 100%-os állami tulajdonba kerülő Balatoni Halgazdálkodási (non-profit) Zrt. veszi át és viszi tovább a halászati jogot, míg a Balatoni Halászati Zrt. az egyéb üzletágainak értékesítéséből befolyó bevételekből rendezi kötelezettségeit.
Ebből a határozatból az látszik körvonalazódni, hogy a Halászati Zrt. tulajdonképpen felszámolja önmagát, míg az új társaság továbbra is folytatja a halászatot. A halászati tevékenység azonban aligha képzelhető el non-profit formában. A non-profit termelő tevékenység fából vaskarika.
Egyetérthetünk azzal, hogy a Balaton gazdá(lkodó)ja non-profit formában működő társaság legyen. Ebben a formában gazdálkodjon a horgászengedélyek értékesítéséből befolyó sokmilliós bevételből. Fordítsa azt mindenekelőtt három kiemelt célra:
- szakszerű haltelepítésre és halgazdálkodásra
- ellenőrzésre és az orvhalászat felszámolására
- a horgászturizmus fejlesztésére
Ez a három cél kölcsönösen kiegészíti és erősíti egymást.
A Balatoni Halászati Zrt. veszteségesen működött, adósságokat halmozott fel. Úgy látszik, hogy a balatoni halászat önmagában is veszteséges tevékenység. Akadályozzuk meg, hogy a további veszteségeket az adófizetők pénzéből pótolják. Ez a veszteség azonban akkor válik igazán naggyá, ha a halgazdálkodást a maga komplexitásában nézzük. Ha beleszámítjuk, hogy a telepített halak egy részét is lehalásszák, ha beleszámítjuk, hogy kevesebb pénz marad az ellenőrzésre, és a rabsicok zavartalanul garázdálkodhatnak, ha beleszámítjuk, hogy a Balaton csak akkor vonzza a horgászokat, ha sikerélményeik is vannak.
Felhívásunkat eljuttatjuk minden balatoni horgászegyesülethez és –szövetséghez, a MOHOSZ -hoz, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez, a Balatoni Fejlesztési Tanácshoz, a Nemzeti Vagyongazdál- kodási Tanácshoz és a médiákhoz.
Csatlakozzon felhívásunkhoz mindenki, aki egyetért az abban megfogalmazott céllal.
Csatlakozási szándékukat levélben vagy e-mailben jelezzék.
Balatonederics, 2009. augusztus 15.
Balatonedericsi Horgász Egyesület
28 hozzászólás
2009. 08. 27. 09:40 |
Patrik
|
Hát nagyon jó lenne ha eltakarodna a Balatoni Halászati Zrt!!! |
2009. 08. 27. 11:54 |
Robesz
|
[MODERÁLVA] olvasd el a hozzászólásokkal kapcsolatos szabályzatot! |
2009. 08. 27. 13:30 |
|
dandd5
|
[MODERÁLVA] olvasd el a hozzászólásokkal kapcsolatos szabályzatot! |
2009. 08. 27. 17:07 |
Koko
|
Uram isten ez a mai fiatal horgászgeneráció? |
2009. 08. 27. 17:12 |
gimmo
|
dandd5 most már én is azt mondom fogd magad vissza.
|
2009. 08. 27. 17:20 |
Szilágyi Gyula
|
Jó lenne e-mailcím meg levélcím esetleg de még jobb ha valami elektronikus aláírásgyűjtést kezdeményeznétek. |
2009. 08. 27. 23:14 |
Robesz
|
Elnézést, de engem tényleg borzasztóan bosszantanak:( |
2009. 08. 28. 09:15 |
Patrik
|
Engem is. Ezek nemcsak halásznak, de lopnak is. Busahalászat néven sokszor pontyokat meg mást halásznak. Meg hát ha pontyhalászat közbe néhány süllő is van a hálóban, akkor persze hogy nem dobják vissza(sok kicsi sokra megy).A vízirendőrökről is hallottam már hogy hálóznak azok is.:@ |
2009. 08. 28. 13:36 |
|
dandd5
|
nem én irtam át irták mert csúnya volt
|
2009. 08. 28. 13:37 |
|
dandd5
|
oda van irva hogy moderálva és olvasak el valamit |
2009. 08. 28. 13:38 |
|
dandd5
|
robsznek is ugyan ez van oda irva |
2009. 08. 28. 13:38 |
|
dandd5
|
bocsánat robesznek |
2009. 08. 28. 18:13 |
Koko
|
Mikor a halászokat szídjátok gondoljatok bele hogy az az ember abból él abból tartja el a családját és lehet hogy neki is éppen annyi ídős gyerekei vannak mint ti.
A balatoni halász a munkáját végzi és azt teszi amire utasítást kap.
A Magyar folyókon a kormoránok legalább annyi halat megesznek mint a balatoni halászok amit +-ba elvisznek a busán kívül.
A balatonban azért még maead nektek is bőven hal,csak meg kell keresni.
Nekem ismerőseim most voltak lent és igazán szép eredményeket értek el bijlizva,a legnagyobb pontyuk 18kg-volt és rengeteg 3-8kg-ost fogtak. |
2009. 08. 28. 20:58 |
hogasz
|
koko csak egyet tudok veled érteni bár én csak horgászok de nagyon sok ojan horgászt ismerek aki nem dobja visza a3-4-dik nemes halat ez is lopás deeeeee akinek nem inge ne vegye magára |
2009. 08. 29. 15:18 |
Koko
|
Hát igen,ahol eddíg horgásztam mi a halak 90%-kát visszaengedtük és havonta max 2-hétvégét tudtunk horgászni.
A helyiek vitték a halat haza orba szájba aminek most isszák is a levét,na a lényeg nekünk idén az éves jegy árát 3-szorosára 80000ft emelték (bojlis) a helyinek meg megemelték 5000ft-tal (30000ft)
Tehát aki nemviszi el a halat az fizesse ki azt is amit a másik ellop a tóból.
Persze ezt csak azért tehették meg mert isióta a vezetőtestület a tavon. |
2009. 09. 01. 16:45 |
|
dandd5
|
ja mások szivnak
|
2009. 09. 02. 01:55 |
lezLI70
|
Aláírásommal én is csatlakoznék,pedig nem vagyok balatoni horgász.A balatoni halászati rt minden,csak nem egy a fogyasztók kegyeiért versengő cég,hanem mint minden a mi kis orszgunkban a most hatalmon lévő oligarha "busás" hasznát biztosítja a sógor-koma-jóbarát elve alapján.Vagy van valaki aki tud venni friss halat a Balaton parton? |
2009. 09. 03. 08:25 |
Gaál Katalin
|
Köszönöm szépen a hozzászólásaitokat horgásztársak.Reményeink szerint csak sikerül valamit elérnünk.
Hozzászólásaitokat megtehetitek még egy kicsit nyomatékosabb helyen is ez pedig a bbhsz honlapja.Köszönettel :Gaál Kata
Balatonesericsi Horgász Egyesület |
2009. 09. 05. 14:59 |
|
Kisteleki Márton
|
Na ki nyerte meg a horgászkvízt? |
2009. 09. 05. 19:35 |
Robesz
|
ivan irva a hirek között:D |
2009. 09. 08. 07:56 |
Szilágyi Gyula
|
Új időszámítás kezdődik?
A halgazdálkodással e hónap elejétől egy nonprofit társaság foglalkozik, a piaci tevékenységet pedig a régi cégben hagyták. E lépéssel a balatoni horgászat talán elmozdulhat a mélypontról.
A Balatoni Halászati Zrt. igazgatóságát is társadalmasították, helyet kaptak benne töb-bek között a pecások, a természetvédők. De ez sem volt elég. Dr. Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke ezért vetette fel, váljon szét a cég, s külön szervezet foglalkozzon a tóval. Nos, a döntés megszületett, az ezt helybenhagyó részvénytársasági közgyűlést a napokban tartották meg.Eszerint a Balatoni Halászati Zrt.-ből kiválás útján létrejött a százszázalékos állami tulajdonban lévő Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. Az új cég jogutódlással továbbviszi a halászati jogot, ellátja a közszolgáltatási feladatokat, biztosítja a horgásztatást és a horgászturisztikai szolgáltatásokat, valamint közreműködik a Balaton ökológiai állapotának megőrzésében és javításában.
A teljes cikk itt olvasható. |
2009. 09. 08. 21:42 |
Pöttyös
|
Jó volna már ha valaki felismerné,hogy mekkora kincs lehetne a kezünkben a Balaton.Megfelelő halgazdálkodással Európa legnagyobb horgász paradicsomát lehetne létre hozni,ahová örömmel jönnének a külföldi horgászok is és persze hoznák a pénzüket is a vállalkozóknak és az országnak.
de amíg csak vita és halrablás folyik nem jutunk előre és ennek a horgászok és a Balaton issza meg a levét. |
2009. 09. 09. 08:12 |
Szilágyi Gyula
|
Katalinék rátapintottak a lényegre: hogy végezhető a halászati tevékenység (vagy bármilyen termelői tevékenység) non-profit formában? |
2009. 09. 09. 08:21 |
Pöttyös
|
A halászat mindenféle formáját be kellene tiltani a Balatonon.
Legyen az nonprofit,vagy profit,vagy profit orientált. |
2009. 09. 09. 12:28 |
Szilágyi Gyula
|
Persze, jó lenne ha nem halásznának, csak az a bökkenő, hogy a Balaton környéki éttermek, halsütödék akkor milyen halat kínálnának? Balatoni sült keszeg a halneveldéből?
Nem tudom elképzelni, hogy lehet termelni non-profit módon bármit is. Ha egy cég nincs érdekelve a profittal akkor minek termeljenek? |
2009. 09. 09. 15:59 |
gimmo
|
Lehet rosszul látom a dolgot!!!
Először is!! Kivan sajátitva a Balatonpart 80%-a majdnem-először is megszüntetni minden lezárt magántulajdonu rész jobban elvenni.A sütödéknek pedig zárjegyes halat kellene árulni.Kiváncsi lennék mi lenne velük.Mert a 90%-a lopott halból süt.És nem keveset.Mi pedig adófizető polgárok keményen fizessük a projekteket amit lemüvelnek a balatonon.
Semmi féle halászatot nem megengedni legalább 10-évig.És a az eddigi kezelőket pedig lecsukni kizsebelni mind.Mert kirabolták a Magyar kincset.Soha nem lessz a Balaton az ami volt.Hisz bárki is fog ott lenni mindenki csak a zsebét fogja tömni.
Azért tanulhatunk nyugatról egy keveset.De az ottani engedélyek is csak töredéke az égész ország területére mint itt a Duna egy szakaszára.
Kanadában él kint jóbarátom.És azok is ugy horgásznak hogy éves jegy nincs kb 2000 forint értékben.De nem az a lényeg.És nem ott vész el a hal amit a horgásztársadalom megeszik,hanem amit elrabolnak.
Addig itt nem lessz rend még olyan törvényt nem hoznak mint az ókorban,ha rajtakapják a lopáson levágják a fülét,ujját,lábát,vagy felakasszák.Na jó ez egy kicsit durva de mindenki tudja,hogy milyen birságokat kéne szabni.Sokan kiröhögi és másnap ujból bent a háló.De ha kapásból kapna 5 évet nem ezt tennék.Mert a szög beleállna a seggébe és nem merné.
Nézd az olasz vadászt!!! Othon ha tiltott állatot lő lecsukják érte.Azért jön ide mert mindent szabad.Még a legyet is reptében.
Egy nonprofit cég az meg zsebre dolgozna ellenőrizetlenül.És az volna már csak nagy kizsákmányolás.
Gyula 1x vettem a penyben balatoni keszeget.de ne tudd meg semmi köze nem volt hozzá.mert sokat megettem amit én fogtam benne.Tiszta pocsoja izü volt.
|
2009. 09. 09. 16:24 |
Pöttyös
|
Gyula ott a példa, ahogyan az Osztrákok csinálják a Fertőtavon.
Nem rabolják le a tavat nagyüzemi módszerekkel,hanem csak a kis szerszámos halászatot engedélyezik korlátozottan,szigorú ellenőrzés mellett. |
2009. 09. 10. 11:54 |
Gaál Katalin
|
Száz szónak is egy a vége!!Ez így nem jó ahogy most van !
Lépnünk kell ameddig lehetőség van rá .Lassan összeáll a szavazó lapunk is ...aki mellénk kíván állni és van kedve ,esetleg kötelességének érzi hogy gyűjtse az aláírásokat ,kérem jelezze felém és küldök egy ívet amit fénymásolás után lehet aláíratni azokkal az emberekkel akik mellénk állnak.Tegyünk már valamit ezért a temészeti kincsért, a horgászturizmusért magunkért!
Köszönettel:Gaál Kata BEHE. |
|
|