Keresés:
Horgász.hu
Keresés a blogokban:

Korábbi bejegyzések:
 

2009. 06. 22. Újabb nagy harcsa a delta Chilia ágán


Ma délelőtt az egyik kedves vendégünk egy 209 cm hosszú 72 kg-os harcsát fogott.

Jelen hetek a harcsa szempontjából a legjobbak a duna delta Chilia ágán. Már nagyon érett egy kapitális hal, mivel a múlt hét előtti héten már fogtak egy 40 kg-osat és 3 botot törtek össze a vendégek - persze mindíg mondom nekik, hogy normális cuccot hozzanak, de nem veszik komolyan - .

Ma délelőtt viszont a 40 cm-es balin csalira kuttyogatás közben erőteljes elnehezedős kapás jelentkezett. A fárasztás első perceiben a horgász nem bírt felállni se a bottal. A bot spicce sokáig a víz alatt volt olyan erővel rohant ki a hal. Hála az erős felszerelésnek, erőből fáraszthatott Jenő, így viszonylag rövid idő alatt - kb. 20 perc - csónakban volt hal, amely úgy elkészült az erejével, hogy elpusztult szegény. De az is lehet, hogy a csónakba húzáskor sérült meg belül neki valami. Most mikor beszéltem skype-on Csonival a tanya tulajdonosával, és elmesélte az egészet, említette, hogy sokáig próbáltak életet lehelni a halba de nem sikerült, nagyon sajnálták ezt a szép halat. Jenő, aki fogta visszatérő vendége a tanyának, és ismerjük a mentalitását, C&R horgász, aki a sportért pecázik. De az élmény sokkoló volt Csoni elmondása szerint, hiszen élete hala volt, keze lába remegett. Videó is készült a fárasztásról és a fotózásról is, amint hozzájutok rakom fel a youtube-ra és akkor belinkelem ide is.

Jó lecke ez a fogás azoknak akik fanyalogva nyilatkoznak a duna delta Chilia ágáról, hiszen, tavaly óta ez második kapitális harcsa, a több 30-40 kilós mellett. Akkor egy 78.5 kg-osat ejtett el Jancsi barátunk pergetve, ami 227 cm volt. Ott vannak a hatalmas harcsák pontyok, süllők a deltában,de kitartást és következetes horgászatot igényel az elejtésük. Legfőképpen pedig hogy hallgassunk a segítő szóra, amit a tanya tulajdonosai adnak jótanácsként mielőtt a vízre indulunk

Augusztus elején indulok a Pó folyóra egy csapattal filmet forgatni, kíváncsian várom tudunk e legalább egy ilyen szép halat fogni. legutóbb csak 1 napot horgásztunk a villámlátogatásunkon, de akkor is sikerült azért egy 1,6 méteres harcsát fogni.

Ennyit a harcsákról sporttársak. Szép nap volt ez, hogy ilyen jó híreket kaptam a deltából, remélem a Pó-ra induló vendégeink is beszámolhatnak majd ilyen fogásról 2 hét múlva.

üdv
Gábor
 

0 hozzászólás
Szólj hozzá!
A hozzászóláshoz regisztrálnod illetve be kell jelentkezdned.

 

Belépés
E-mail címed:

Jelszó:


Elfelejtettem a jelszavam

REGISZTRÁCIÓ
Horgász pólók
horgaszpolo
Frissítsd fel hozzá a ruhatáradat is néhány
HORGÁSZ PÓLÓVAL!

 

Címkék:

 dunai áradás   kárász csalik   mihálygerge   daiwa orsó   Sült hal lime-mal   Nemzetközi harcsafogó bajnokság   Horgaszat letoltesek   szamossályi   székesfehérvári horgászboltok   alma virág tó lajosmizse   gamakatsu   Rapala Original Floater F07HT   kolon tó   Shimano Force Master   neszmélyi kis-duna   Balzer Jerk Master   Dóri   pergető horgászverseny   PERFECT Classic Carp 2   sóderós   rábán ragadozó halfogás   busák   Botia macracanthus   clam 

Vissza a főoldalra - Impresszum - Adatvédelem - Copyright - Kapcsolat - Média ajánlat - Hibabejelentés - Honlap térkép