Keresés:
Horgász.hu
Keresés a blogokban:

Korábbi bejegyzések:
 

2009. 03. 16. Horgászat a harmincas csatornán


Egy szép tavaszi napon.

Horgászat a XXX. -as csatornán
2008-08-28
Egész este arra vártam, hogy mehessek végre horgászni. Reggel az apukám felkelt meg kérdezi, akarsz menni, horgászni?
Hát persze mondtam neki, aztán elkezdtem öltözködni nagy sietséggel, mert nem akartam megvárakoztatni a halakat meg reggeliztem gyorsan és közben pakoltam is.
Bepakoltam az én kis cuccaimat. A kis szatyrot amiben: két bot volt, két haltartó, az egyik drótháló a másik pedig egy 2 m-es fonót és négy bottartó. És az én kis vödröm, amibe az etető anyagot szoktam keverni.
Kaját elpakoltam, aztán indultunk is alig vártam, de persze még mielőtt elindultunk volna elBucsuztam, a kutyáim tol, hogy ne aggódjanak, hogy ki érjünk olyan izgatott voltam.
Egy szer csak meg ismerem azt a jellegzetes nádfalat.
Az útszéleken kis foglyok szaladgáltak az autók elől.
Aztán mondtam az édes apámnak az irányt, hogy hol forduljon be. Aztán megláttam azt az utat, ami a tisztáson keresztül vezet a vízhez, miközben mentük befelé a réten kis vörös begyek repkedtek fel, biztos azért, hogy szóljanak a halaknak, hogy nem kel aggódniuk, mert már megérkeztem.
Aztán meg is találtam azt a helyet, amit kinéztem magamnak, és szerencsére nem kellet aggódnom, hogy, elfoglalják, mert szerda volt, és hát szerdán mindenki dolgozik.
Még az apukám is, csak hogy az édes apám 9.00-re ment dolgozni, engemet csak kidobod, de még mielőtt könnyed Bucsut vetünk volna meg kérdezte, hogy a láda nem e kel. Mármint a horgászláda, azt elfogadtam. Aztán elBucsuztunk sóhajtottam egyet és hozzá kezdtem az etető anyagkészítéshez felszereltem az első botot és jó neszire dobtam. Aztán hozzá kezdtem a másikhoz, miközben egy hatalmas nagy kapásom volt olyan nagy hogy lerántotta a botot a helyéről gyorsan elkaptam és elkezdtem fárasztani nem kelet nagyon fárasztani hamar partra húztam és szépen megmerítettem és egy szép kis kárász a partra tettem és üdvözöltem az első halat. És szép óvatosan beraktam a szákba.
Jöttek rendesen, a nap végére olyan 9 kárászt fogtam.
Nagyon unatkoztam, mert egyedül voltam nem volt semmi társaságom.
Ép hogy volt néhány biciklis, akik biztos dolgozni mentek.
Aztán jött az édesapám nagy meglepetésemre.
Nagyon jól eset a társasága nagyon meg könyembbűltem aztán. Elkezdtem pakolni, mert már nagyon fáradt voltam és mentem volna haza, hogy kipihenhessem a nap fáradalmait a finom puha párnámon.
Erre az apám azt mondta, hogy vegyek ki valamit a kocsiból, és csak úgy néztem, mert ő sokkal közelebb van, a kocsi hoz min én és hát ő is oda mehetne.
Na, mindegy gondoltam oda mentem és láttam a kocsiban a sátrat.
Na, jól van gondoltam magamban, aztán egyre fáradtabb lettem és azt mondtam az apámnak, hogy, inkább pakoljunk és menjünk haza.
Erre azt mondja, hogy nem lehet, mert már ivót, aztán arra gondoltam, hogy mi lesz, ha jön egy patkány és kirágja a hálót és elmennek a halak.
Hát gondoltam az nem lenne, jó az egész nap fáradságos halfogása oda lenne.
De aztán meg nyugodtam és lefeküdtem a sátorba.
Aztán másnap természetesen szokásom szerint első ként keltem fel. És egyből el akartam kezdeni a horgászatot, csak hogy akkor olyan hideg volt, hogy úgy gondoltam, hogy az apám kocsijában van egy ki pálinka azt meghúztam és egyből végig ment rajtam a pálinka melege.
Aztán elkezdtem a horgászatot, és mondtam az apámnak hogy még jó hogy nem mentünk haza. És aztán vége lett a napnak.
Ekkor 12 kárászt vittem haza.
És a leg nagyobb az első kb.17 cm-volt.
 

0 hozzászólás
Szólj hozzá!
A hozzászóláshoz regisztrálnod illetve be kell jelentkezdned.

 

Belépés
E-mail címed:

Jelszó:


Elfelejtettem a jelszavam

REGISZTRÁCIÓ
Horgász pólók
horgaszpolo
Frissítsd fel hozzá a ruhatáradat is néhány
HORGÁSZ PÓLÓVAL!

 

Címkék:

 Tiger    hal eladás   elsőfék   horgász napijegy hárságy   nagydunai harcsázás   petőfi tó   Cslaci   Bábolna ötözö tó   zsinorvezető gyürük   Ambassadeur Classic 5000 CDL   Mátra   Vörsi horgásztó    állóvizi harcsahorgászat   kisduna tilalmak   Jászsági   pér fárasztás   versenylista mor 2010 majus 25   SALMO Fanatic IF7F RSM   fogásiképek   horgászás távirányitos   zsinor kötése   kertbarátok   rárósi csatorna   VAN DEN EYNDE Gold-Pro Bream 

Vissza a főoldalra - Impresszum - Adatvédelem - Copyright - Kapcsolat - Média ajánlat - Hibabejelentés - Honlap térkép