Ma 50 ponty, de amúgy nem minden papsajt...

Totum.blog.hu

Horgászati észosztó, írások az ápoltakról

Az út a szokásos módon kezdõdött. - Peti, megyünk Csurgóra, a Gaja-völgybe? - Áááá nem, késõn fekszem, aztán meg gyalogolni is kellene... Ok, mentem István barátommal, sejtettük, hogy ez lesz a válasz. De mikor kel ehhez a jó horgász? A szörnyû 03h20-kor… Mióta a fõnököm elutazott, én etetem a házi kedvenceket, és a magammal vitt szendvicsek sem készülnek el nélkülem. Szóval egy óra kellett mindehhez, 4h20-kor már úton voltunk a kedvenc gaja-völgyi tavunkhoz, Fehérvárcsurgóra. Olyan sötétben értünk a parkolóba, hogy hiába vörösödött ki a fejünk a sok holmi kézi becipelésétõl, a tavat is csak akkor láttuk jószerivel, mikor már majd belegyalogoltunk. Nappal ugyan nyári melegek vannak még, de ezen a reggelen ebbõl mit sem éreztünk, én speciel a nagykabátom alatt is reszkettem. Pedig ez még szeptember eleji sztori. Helyosztó. István leül egy bokor mellé, így magától balra úszózik a parttól 2 méterre, 80 cm-s vízben ezen bokor elõtt, én pedig a vele szembeni parton, egy víz fölé hajló, árnyékot, menedéket adó fa ágai alatt. Nagy lapát áztatott-büdösített kukoricákkal etetünk, és épp a hajnal elsõ sugarainál már be is dobhatjuk az elsõ készségeket. Úszón egy szem kukoricával, és bojlival a másik szereléken kezdem, míg szemközt Istvánunk az általa favorizált lebegõs csalikkal próbálkozik úgymint: csonti-pufi-kukorica, és a mágikus kenyérrózsa. Neki jönnek elõbb, hiába, AZ a bokor a jóker, ha ott sincs semmi, akkor már üres a tó! De ott nagyon is van valami, elkezdi sorban kicibálni tehát a potykákat. 6-2 környékén kezdem érezni, hogy valami nem stimmel… innentõl lázasan cserélgetem a csalikat, felszerelést, mígnem megállapodok két szereléknél. Amiket kizárok a további versenybõl: önakasztós bojlis bot, és a feeder, az egyik, ami marad az egy 5 méteres spiccbot, 0,35-ös fluorkarbon zsinórral, begumizva, snecizõ úszóval, tized grammos ólommal, 16-os horoggal. Ezen a csonti-báb összeállítás lett a nyerõ, éppen csak a talaj felett lebegtetve. A másik, a kedvenc match-botom, olyan önsúlyos úszóval, amire nem kell ólom. A csali a könnyû horog súlyától finoman hull alá, bábbal megtûzve még természetesebben, ezen az akadásért felelõs a vékony, hosszú szárú drop-shot worm horog, amire gigantikus gilisztákat, csonti-kukorica-báb kombókat fûzhetek. Mindkettõre szépen jönnek, a titok valószínûleg a sokáig állítgatott vízmélység eltalálásában is lehet. István után eredek, bár nem egyszerû, de olyan 10-7 környékén már látszik, hogy tán már nem sikerül tovább jelentõsen elhúznia. Mindkettõnknek minden a bokor alól jön, olyan 1-4 kiló között, fõleg 2-3 kilósak. Olyan szinten elfoglal a sok tennivaló, hogy a fényképezés szinte teljesen elmarad, a 3-mas felettieket néha sikerül lekapnom, de például arra, hogy a szemközti fogásokat is dokumentáljam, már semmi esélyem. István egy õsrégi tûspicces matc-teleszkópossal küzd, szemet gyönyörködtetõ ideátról is ahogyan hajlik a cájg, alig veszít halat vele. A spiccbotomon már nagyobb az elhullás, hiszen kicsi a horog, de talán ezért a kapás is több, szóval ezzel így kiegyenlített a mezõny. Igyekszem a bot végét a víz alá dugni, túl közel vannak a kapások, olyan direkt a kontaktus, hogy azon az erõgumin túl is minden módon finomítani kell. Van, hogy a spiccbotost éppen merítem, miközben a másikon már be kell vágnom, olyan 20-20 környékén teljesen elveszítem a fonalat, már nincs értelme a további számmágiának. Közben befutnak a cimborák, õk a víztározón erõlködtek, és hallva a nagy aprítást (minden ment vissza a vízbe amúgy), mégiscsak begyalogoltak, ha másra nem, egy kis baráti cinkelés lehetõségére számítva. Innentõl halanként váltjuk egymást, fõleg a spiccbotba szerelmesedtek bele, alig akarnak elmenni, hogy végre békésen szórakozhassunk tovább! Aztán délutánra csendesedik a roham, még mindig jönnek ugyan a halak, de már nagyobb szünetekkel. Aztán egyszer csak egy nagyobbacska akad a spiccbotra (nyilván ez volt a csendesedés oka is), alig tudom a szûk helyen kimenteni mellõle a match-t. Kivágom magam mögé a fûre, aztán szép nyugodtan (?) fárasztgatom a jelentkezõt. Tulajdonképpen, bármilyen meglepõ is, simán kijön, csak viszonylag sokáig tart. Szerintem nem hitte el igazán, mi is történik vele. Annyira azért kavart a sekély vízben, hogy elzavarjon minden újabb érdeklõdõt. A súly 5,8 lett a merítõ levonásával.
papsajt_1.jpg
Olyan csönd lett ez után, hogy el is kezdek pakolni, mígnem a szemközti oldalon az addig szintén már hosszabb ideje csendesen ücsörgõ Istvánunk meg nem akaszt valami nagyobbat, addigra már majdnem teljesen menetkész lévén, átszaladok meríteni, fényképeckedni. Ez is szép, majdnem 6-os lett! Ezeken a helyeken szinte mindig fogtunk, néha komolyabb mennyiséget is, de ennyit egyszerre még sohasem sikerült. Hiába, a horgászat egyik legfõbb erénye a türelem, sokat kell vízen lenni, és néha az ember önhibáján kívül is beletalál a tutiba. Ami újra, és újra bebizonyosodik: úgy igaz, a finomszerelékes horgászattal nagyon is érdemes foglalkozni, ha csak egy napot vagyunk egy elõre nem etetett területen, majdnem biztosan ez hozza meg a remélt eredményt! Azóta is voltunk többször a kis tavon, szívesen beszámolnék az óriási fogásokról, de az igazság az, három gigantikus betlibe szaladtunk bele. Amint mondják, nem minden papsajt…

0 hozzászólás

Hozzászólások

Rapala Count Down CD07BCF horvátország indiai mutáns folyóvizek izsáki horgásztó Vitorlás cápaharcsa Baros Gábor horgász egyesólet kisshal csali hínár süllõ radutai viztarozo naprad bika tó galgahévíz GAMAKATSU 5314N Abu Cardinal 701 ALB FD nagy zug horgász napijegy rábca paduc oszi horgaszata duzzasztómû mullus surmuletus horgászbot vásár Dynamite Baits Strawberry GAMAKATSU G-carp specimen csont kukac Sügér gyömbéres tökkel