Ma 50 ponty, de amúgy nem minden papsajt...

Totum.blog.hu

Horgászati észosztó, írások az ápoltakról

Az út a szokásos módon kezdõdött. - Peti, megyünk Csurgóra, a Gaja-völgybe? - Áááá nem, késõn fekszem, aztán meg gyalogolni is kellene... Ok, mentem István barátommal, sejtettük, hogy ez lesz a válasz. De mikor kel ehhez a jó horgász? A szörnyû 03h20-kor… Mióta a fõnököm elutazott, én etetem a házi kedvenceket, és a magammal vitt szendvicsek sem készülnek el nélkülem. Szóval egy óra kellett mindehhez, 4h20-kor már úton voltunk a kedvenc gaja-völgyi tavunkhoz, Fehérvárcsurgóra. Olyan sötétben értünk a parkolóba, hogy hiába vörösödött ki a fejünk a sok holmi kézi becipelésétõl, a tavat is csak akkor láttuk jószerivel, mikor már majd belegyalogoltunk. Nappal ugyan nyári melegek vannak még, de ezen a reggelen ebbõl mit sem éreztünk, én speciel a nagykabátom alatt is reszkettem. Pedig ez még szeptember eleji sztori. Helyosztó. István leül egy bokor mellé, így magától balra úszózik a parttól 2 méterre, 80 cm-s vízben ezen bokor elõtt, én pedig a vele szembeni parton, egy víz fölé hajló, árnyékot, menedéket adó fa ágai alatt. Nagy lapát áztatott-büdösített kukoricákkal etetünk, és épp a hajnal elsõ sugarainál már be is dobhatjuk az elsõ készségeket. Úszón egy szem kukoricával, és bojlival a másik szereléken kezdem, míg szemközt Istvánunk az általa favorizált lebegõs csalikkal próbálkozik úgymint: csonti-pufi-kukorica, és a mágikus kenyérrózsa. Neki jönnek elõbb, hiába, AZ a bokor a jóker, ha ott sincs semmi, akkor már üres a tó! De ott nagyon is van valami, elkezdi sorban kicibálni tehát a potykákat. 6-2 környékén kezdem érezni, hogy valami nem stimmel… innentõl lázasan cserélgetem a csalikat, felszerelést, mígnem megállapodok két szereléknél. Amiket kizárok a további versenybõl: önakasztós bojlis bot, és a feeder, az egyik, ami marad az egy 5 méteres spiccbot, 0,35-ös fluorkarbon zsinórral, begumizva, snecizõ úszóval, tized grammos ólommal, 16-os horoggal. Ezen a csonti-báb összeállítás lett a nyerõ, éppen csak a talaj felett lebegtetve. A másik, a kedvenc match-botom, olyan önsúlyos úszóval, amire nem kell ólom. A csali a könnyû horog súlyától finoman hull alá, bábbal megtûzve még természetesebben, ezen az akadásért felelõs a vékony, hosszú szárú drop-shot worm horog, amire gigantikus gilisztákat, csonti-kukorica-báb kombókat fûzhetek. Mindkettõre szépen jönnek, a titok valószínûleg a sokáig állítgatott vízmélység eltalálásában is lehet. István után eredek, bár nem egyszerû, de olyan 10-7 környékén már látszik, hogy tán már nem sikerül tovább jelentõsen elhúznia. Mindkettõnknek minden a bokor alól jön, olyan 1-4 kiló között, fõleg 2-3 kilósak. Olyan szinten elfoglal a sok tennivaló, hogy a fényképezés szinte teljesen elmarad, a 3-mas felettieket néha sikerül lekapnom, de például arra, hogy a szemközti fogásokat is dokumentáljam, már semmi esélyem. István egy õsrégi tûspicces matc-teleszkópossal küzd, szemet gyönyörködtetõ ideátról is ahogyan hajlik a cájg, alig veszít halat vele. A spiccbotomon már nagyobb az elhullás, hiszen kicsi a horog, de talán ezért a kapás is több, szóval ezzel így kiegyenlített a mezõny. Igyekszem a bot végét a víz alá dugni, túl közel vannak a kapások, olyan direkt a kontaktus, hogy azon az erõgumin túl is minden módon finomítani kell. Van, hogy a spiccbotost éppen merítem, miközben a másikon már be kell vágnom, olyan 20-20 környékén teljesen elveszítem a fonalat, már nincs értelme a további számmágiának. Közben befutnak a cimborák, õk a víztározón erõlködtek, és hallva a nagy aprítást (minden ment vissza a vízbe amúgy), mégiscsak begyalogoltak, ha másra nem, egy kis baráti cinkelés lehetõségére számítva. Innentõl halanként váltjuk egymást, fõleg a spiccbotba szerelmesedtek bele, alig akarnak elmenni, hogy végre békésen szórakozhassunk tovább! Aztán délutánra csendesedik a roham, még mindig jönnek ugyan a halak, de már nagyobb szünetekkel. Aztán egyszer csak egy nagyobbacska akad a spiccbotra (nyilván ez volt a csendesedés oka is), alig tudom a szûk helyen kimenteni mellõle a match-t. Kivágom magam mögé a fûre, aztán szép nyugodtan (?) fárasztgatom a jelentkezõt. Tulajdonképpen, bármilyen meglepõ is, simán kijön, csak viszonylag sokáig tart. Szerintem nem hitte el igazán, mi is történik vele. Annyira azért kavart a sekély vízben, hogy elzavarjon minden újabb érdeklõdõt. A súly 5,8 lett a merítõ levonásával.
papsajt_1.jpg
Olyan csönd lett ez után, hogy el is kezdek pakolni, mígnem a szemközti oldalon az addig szintén már hosszabb ideje csendesen ücsörgõ Istvánunk meg nem akaszt valami nagyobbat, addigra már majdnem teljesen menetkész lévén, átszaladok meríteni, fényképeckedni. Ez is szép, majdnem 6-os lett! Ezeken a helyeken szinte mindig fogtunk, néha komolyabb mennyiséget is, de ennyit egyszerre még sohasem sikerült. Hiába, a horgászat egyik legfõbb erénye a türelem, sokat kell vízen lenni, és néha az ember önhibáján kívül is beletalál a tutiba. Ami újra, és újra bebizonyosodik: úgy igaz, a finomszerelékes horgászattal nagyon is érdemes foglalkozni, ha csak egy napot vagyunk egy elõre nem etetett területen, majdnem biztosan ez hozza meg a remélt eredményt! Azóta is voltunk többször a kis tavon, szívesen beszámolnék az óriási fogásokról, de az igazság az, három gigantikus betlibe szaladtunk bele. Amint mondják, nem minden papsajt…

0 hozzászólás

Hozzászólások

dakator somogyszili horgásztó Rapala Original Floater F11GFR damilbefuzes a botra ENERGOTEAM Gyermek meríto horgászat a tiszán Szelid-tó Péterhidai-ÓDráva Császári nagy pecás tapi horgász to eladas pergető horgászat fisch farm Monor solti kis duna ikon orsó Mi az a csalitû? hetijegy rakaca foglár vidio sûllö szerelékek meliskanyar ponty felszereles csalihalfogó háló