Keresés a blogokban:
Korábbi bejegyzések:
|
2010. 10. 05. Horgászat a Dunakanyarban
Szeretnék a Dunakanyarban sikeresen horgászni, hova menjek és mivel próbálkozzak?
Szeretnék a Dunakanyarban horgászni. Próbálkoztam már sokszor kisebb-nagyobb sikerrel. Nemrég kezdtem el itt pecázni, de mivel gyerek-koromtól fogva vadvizeken horgásztam nekem nem tetszenek ezek a mű-tavak (lavórok). Mivel tiszai gyerek vagyok nemigazán ismerem a Dunát. Ebben szeretnék valamiféle segítséget kérni, mivel az amúgy is kevés szabadidőmet szeretném jó pecázásokkal eltölteni kellemetlenül érint amikor 4:00-kor kelek egy kis pecáért minden alkalommal 2-3 óra területfelderítés előz meg. Konkrétan a Nagymaros és Göd közötti területről lenne szó. Ez tudom egész nagy terület, de mivel a legközelebbi rész is kb. 30km így az a +-10 belefér. A horgászat minden formáját szeretem és művelem is. Főleg az úszózás és a pergetés az amit szoktam alkalmazni, de szeretek feederezni is. Ha nincs aki segíteni tudna, nekem az is elég ha valaki elmondja milyen területet keressek inkább,mi jobb egy jó pecázáshoz. Segítségeiteket előre is köszönöm!
6 hozzászólás
2010. 10. 06. 12:22 |
|
kuzmi
|
Nem ismerem azt a szakaszt, de én is a Dunán horgászom...Így távolból nehéz okosat mondani, mert a Duna mindenhol más és kiszámíthatatlan...Ez benne a szép...
Azt javaslom, hogy szánj rá néhány napot, járd a partot és nézd, hogy mások hol, mit, mivel és mennyit fognak...Beszélgess sokat a helyiekkel, biztosan lesz olyan aki segíteni fog 1-2 jó tanáccsal...
Én legalábbis egy ismeretlen vízen ezt csinálnám... |
2010. 10. 06. 16:28 |
Gergő
|
Köszönöm a tanácsot, de én pontosan ezt csinálom minden peca alkalmával. Az a gond hogy 9-10 alkalommal voltam már kint, de összesen 2 emberrel találkoztam, velük mondjuk hosszasan el tudtam beszélgetni, adtak is tippeket csak minden alkalommal megtréfál a vízállás!! Számomra majdnem teljesen ismeretlen a Duna, de a Tisza teljesen más volt.Nem tudom talán az emberek itt nem pecáznak annyit de nincsenek hogászhelyek és nem találtam igazából lejárókat a part menti növényzetben sem. Mint írtam rengeteget bojongok minden horgászat előtt és egyszer már egy vasárnapot is rászántam a térképezésre bot nélkül, nagy hiba volt nullás vízállásnál idén talán először. Azért láttam a lehetőségeket de azóta megint fentebb van a víz majd egy méterrel. Na mindegy, mivel nincs ismerős aki ide jár tudtam, hogy ez az évem az ismerkedéssel fog eltelni. De ez legalább egy gyönyörű vad víz és a kanyar miatt nagyon festői a táj is. Ha tud valaki segíteni szerelési technikákban, vagy valami jó helyben az írjon még. Ismét kössz előre is! Görbüljön!!! |
2010. 11. 04. 18:34 |
|
marci97
|
Szerintem a Vác és Nőtincs közötti Duna szakasszal próbálkozz mert ott elég jók a körülmények és akár magas víz állásnál is jól meghorgászható ha elég nagyot tudsz dobni
|
2010. 11. 04. 19:26 |
|
mr.mathew
|
RÁCKEVE
|
2010. 11. 04. 19:55 |
Gergő
|
Szia marci
A Vác alattira gondolsz Göd felé? Mert Vác és Nőtincs között csak a 2/a út van :). Már Vácnál találtam egyébként jó helyet de eddig a legjobb Verőcénél volt ott egy helyen megvan minden víztípus. Most Zebegényről hallottam híreket menyhalak terén, állítólag ott még a víz is mélyebb.de kössz az infót. Sződnél van egy patakbefolyó is még azt is kipróbálom egyszer! |
2010. 11. 04. 20:02 |
Gergő
|
mr mathev
Sokat hallottam már a Ráckevei Dunaágról, de az picit lentebb van a Dunakanyartól meg kívül esik a rászánt 40-50km-es útráfordításon is na meg az már másik horgászkezelésben lévő víz! Amúgy egyszer szívesen kipróbálnám! |
|
|