A "profi"

"Nem minden arany, ami fénylik"

Balatonon,Szabadiban nyaralt a család. Fiam akkor volt hat éves. Ilyenkor,mint lenni szokott, a szülõ igyekszik bepótolni a gyerekek felé az évközben hiányolt foglalkozást. Mivel otthon meggigértem a gyereknek,hogy elmegyünk pecázni,nincs mese,ha tetszik,ha nem, menni kell. Persze,mindig akkor jön a nyaggatás,mikor nekem máshoz volna kedvem,de mivel a nejem "gyerekpárti",nem sok esélyem volt az ellenállásra.Hát akkor gyerünk.Velünk nyaralt az egy évvel fiatalabb fiú unoka testvére,Jancsika,aki természetesen ugyanezt a programot táblázta be magának. Nem volt mit tennem,elõkészületként fél napot a peca szerelék össze állitásával kínlódtam,természetesen az õ kívánságuk szerint(a másik fél napot meg sem merem említeni,ami a szerelék beszerzésére ment el). Másnap reggel buszra ültünk(akkor saját kocsi még álom sem volt) és irány Siófok. Miért Siófok? Mert ha nem tudnád,magyarázta kellõ komolysággal a fiam,hogy csak ott lehet nagy halakat fogni,Jancsika meg úgy helyeselt,mintha tudná,hogy mi az a nagy hal(mellesleg ez volt az elsõ kimozdulása a lakásból).Természetes én mindenben az elõírásnak megfelelõen jártam el,nehogy én legyek a "bûn bak",(számítva az esetleges otthoni szemrehányásokra). Még a mólóhoz sem értem,mikor õk már elfoglalták helyüket,egy idõs horgász mellett(akinek pillantását most nem kívánom leírni). Próbáltam a gyerkõcöket meggyõzni egy másik hely jobb lehetõségérõl,de beleszólhatok én,ezt a helyet nem adják fel és már szórták is a vízbe a hazulról hozott kenyér darabkákat.A peca bevetve,az izgalom tetõfokon,lényegében sínen vagyunk már, csak a hal hiányzik. Mögöttünk a nyaralók kényelmesen sétálnak és sokan kíváncsian álltak meg a gyerekek mögött. Nem csoda,hiszen olyan lázban égtek,hogy még a mellettük pecázó öreg arca is felvidult. Nem kellett sokáig várni,a hazulról hozott fél mázsa kenyér(amit én cipeltem),megtette hatását,úgy pezsgett a víz,mintha egy szódás üveget ráztunk volna meg. Elsõ kapása Jancsikának volt ,aki akkorát vágott be,hogy a zsinór a hallal együtt úgy vágodott a háta mögé,mint egy rakéta,telibe találva a mögötte álló kiváncsiskodó szerelmes pár fiúját,aki kényszeredet mosollyal közölte,hogy nem történt semmi és nagy igyekezettel próbálta kiszedni a horgot a flokon ingébõl.Miután megszabadult a horogtól, az életben többet nem találkoztam vele. Szóval,jöttek is a snecik szépen,némelyik elérte a 10 centit.Kérdeztem is a gyerkõcöket,hogy mi lesz a halak sorsa,úgy néztek rám mint a marslakóra;hogyhogy mi lesz,hát megsütjük.Ettõl féltem.Na mindegy és kezdtem magam beleélni az otthoni egész napos programomba.A zsákmány tárolását nekem kellett megoldani,amit egy kiszuperált reklám szatyorral oldottam meg(más nem volt kéznél,ki gondolta volna,hogy a halfogást komolyan veszik). Ment a pecázás,annak módja szerint,még az öreg is megenyhült(ja kérem,ennyi hal láttán) mikor a mólón hófehér szuper szerelésben(a horgász cuccokról nem is beszélve)egy férfi jelent meg,egy hat éves túlhízott kisfiúval.Büszkén jöttek,nem néztek se jobbra,se balra,csak feltartott fejjel próbáltak a sétálók között utat törni,néha bele,bele szúrva a bot végét egy akadályozó tomporába,miközben a kis dagi gyerek hangos okoskodással hívta fel magára a figyelmet(amit sikerült is elérni). Mögénk érve,õk is megállapították,hogy ez itt egy jó hely,(hiába profi az profi,egybõl tudja hová kell menni és minderre"maguktól" jöttek rá).Le is cejgolnak a srácok mellé. A mólón lévõ sétálók hamarosan nézõ sereggé változtak,mivel a felkészülési szertartás kezdetét vette,természetesen nem elhanyagolva a látványosságot. A két gyerek is egyre nagyobb érdeklõdéssel figyelte a"nagyok" szerelékét,a bámészkodok közül is egyre több elismerés hangzott el(odas,ez cejg,vagy apám,ez daiwa,meg még hasoló szakkifejezések).Az öreg pecás mellettünk közömbös pillantást vetett a jövevényekre és ugyanazzal az unott képpel figyelte tovább az agyon nyûtt,százéves muzeális pecabotját,miközben a reklám logókkal teletûzdelt szuper páros(ezek nem az enyiméik voltak),már a bevetésre készülõdtek.A két gyerek,már nem is tudta tulajdonképpen,hogy miért jöttek,horgász botjuk hanyagul félre dobva,félig a vízben árválkodott a parton.Kissé lehangoltan szedtem össze az elõzõ napi mûvemet,ami nem olyan régen még a legnagyobb megbecsülésnek örvendett.Az öreg mellettem rám nézett és ironikusan megjegyezte,hát igen,"ezek már profik" Közben az ifjú profi,a közel a 3 méteres aranyozott botjával dobáshoz készülõdött,aminek az lett a következménye,hogy a hátra lendülõ bot (aminek a végén zsinór helyezkedik el horoggal együtt),az egyik kiváncsiskodó nadrágszárába landolt.A két gyerek kaján összemosolygásából arra következtettem,hogy az ifjú pecás sokat veszített"ázsiójából".Nem sokáig figyelhettük a nadrágszár rojtosodó állapotát(a horog a kiakaszhatatlan kategóriába tartozott),mert a másik "nagyágyú" feledtetni készült az elmúlt perceket(meg a nadrágot),bevetésre készen állott.A boton lévõ zsinór végén egy teknõs béka nagyságú ólom himbálodzott,ijesztgetve az egyre lazább sorokba hátra húzódó kiváncsiskodókat. A két gyereket az elõzõ esemény különösebben nem rendítette meg(nem az õ nadrágjuk bánta,habár az a horog, amit az pacák a nadrágszárába elvitt...),fokozott érdeklõdéssel figyelték a számukra nem mindennapi eseményt.Nem kellett sokat várni,mivel a bot hatalmas suhintással elõre lendült,a teknõs béka ólom ágyúgolyó sebességgel vette fel a röppályát ,repült....repült...és csak repült,mígnem a szemben lévõ veszteglõ uszályban,hatalmas koppanással landolt....de mi az ott a kezénél... az orsónál?Olyan furcsa, fehér,habhoz hasonló, tenyér nagyságú valami. Ja ...az a damil,csak gubancolodott formába. Hát innentõl kezdve az érdeklõdés alább hagyott,a fõ profi unott képpel ült le hófehér nadrágjában a fûre és elkezdte bogozgatni a gordiuszi csomot.A srácoknak hirtelen eszükbe jutott,hogy tulajdonképpen miért jöttek,kétségbe esetten keresték a pecájukat,amit én már akkurátusan összekészítettem.Beindult újra gépezet,de ez sem tarthatott sokáig,mert a profi társunk igyekezett megint magára felhívni a figyelmet,nem akármivel,akkora fogásra készült,ami nem mindennapi.Ugyan is,amíg mélyen belevetette magát a bogózás rejtelmeibe,addig a vízen méltóság teljesen közeledett a "BUSA"elnevezésû halászhajó,ami nem vette figyelembe a rá leselkedõ keresztbe álló szuper erõsségû horgász zsinórt,amit segített megfeszíteni az uszályba akadt teknõs béka ólom.A "BUSA", ügyet sem vetve a rá leselkedõ veszélyre,azzal a lendülettel amivel érkezett,a zsinórt magával húzva folytatta útját,aminek az lett a következménye,hogy a profi horgászunk felegyenesedett a fûrõl és a partról kisérve próbálta kifárasztani a "zsákmányt....de a"BUSA"csak ment megállíthatatlanul,a zsinór meg feszül (ja kérem ,ez szuper zsinór),a fehér hab is eltûnt a kézközelbõl,de ami kritikus,hogy a part is hamarosan véget ér és aztán....víz utca.A spori társunk még eltorzult ábrázattal próbálta visszafordítani a nem fáradó "BUSÁT",de egy önfeláldozó "civil",aki nem bírta tovább nézni az egyelõtlen küzdelmet(látva a spori kitartását,aki képes magát áthúzatni Badacsonyba),egy kattintás az öngyújtóval és paff...a zsinór mint valami hegedû húr,elpattant.Ezután már gyorsított felvételben történt minden,a profik olyan gyorsan tûntek el,mintha itt sem lettek volna.Miközben az események zajlottak,a gyerekek feszült figyelem kíséretében,addig az öreg,akit nem zökkentett ki az esemény,(lehet hogy a gyerekek beetetésére), két nagyobb kárászt fogott.Mi csak irigykedve figyeltük ,amint alig észrevehetõen emelgette a szákját. Késõ estig maradtunk,de délután már semmi nem akadt horogra.Együtt készülõdtünk az öreggel(aki nem vitte túlzásba a társalkodást).Már éppen köszönöfélbe voltunk,amikor az öreg a gyerekekhez fordul és dünnyögve kérdezi;gyerekek,kell hal?A két gyereknek a szeme tágra meredt és félénken mondták,igeeen.Azzal az öreg kivette a szákból a két halat és óvatosan bele csúsztatta a reklám szatyorba a snecik mellé,azzal egy viszlát köszönéssel és rám kacsintva megviselt szerelésével elballagott.A két hal,megváltoztatta a helyzetet,mivel a srácok úgy döntöttek,hogy snecik túl kicsik,vissza kéne engedni(az én legnagyobb örömömre).Támogattam az ötletet és az öreg nem is sejti,hogy a két hal helyett mennyi hal kerülte el a tepsit.Haza felé a buszon az volt a legnagyobb kérdés,hogy megmondjuk vagy ne mondjuk,hogy ki fogta a halat?Az otthoniak kíváncsian várták az élményszámolót.Legnagyobb meglepetésemre közölték,hogy a két halat egy idõs horgász bácsitól kapták, a snecik szóba sem kerültek.Annál nagyobb volt az érdeklõdés,mikor elõadták a "BUSA" fogást,de most már harsányan nevetve és hozzám forduva kérdezték,ugye máskor is elmegyünk?




Ui; A két gyerek pecabot máig is megvan(unokám ugyan olyan lelkesen horgászik mint az apja annak idején)és sokszor gondolok vissza,hogy ezzel a kis "profi" bottal,mennyi élményben volt

részünk.

17 hozzászólás

Hozzászólások

2010. 02. 10. 19:56
Ez nagyon jó sztori...az ilyenek miatt érdemes élni...mikor olvastam,kicsit megfeledkeztem a gondjaimról...a BUSA fárasztás az nem semmi...
Köszönöm !!!
;)
2010. 02. 11. 11:16
Hááát, valahogy én is így kezdtem...
2010. 02. 11. 11:43
Szia
jók az ilyen történetek,amik megesnek a vízpartokon,feledtetik a hétköznapok mindennapos gondjait.
2010. 02. 11. 11:46
Ha nem baj elmesélek én is egy ilyen profiról szóló történetet.
2010. 02. 11. 12:13
Mi még kistáskák voltunk és mindíg kijártunk horgászni,gyerekjeggyel elszórakoztunk.
Kint horgásztunk a barátaimmal,amikor megérkezett a "profi" horgász. Előcsomagolta a csillogó,villogó felszerelését,amit nagy becsben tartott,olyan rendszerezve voltak a dolgai,hogy még a száraztengeri is szépen sorba volt neki rakva.Hát mi gyerekek ámultunk,bámultunk a csodás felszerelés láttán,mindegyikünk csak csak álmodozott az ilyen felszerelésről. Mi még úttörő bot,tároló orsó amik nekem mái napig megvannak,ezek voltak a felszerelésünk. A "profi" élvezte hogy istenként tekintünk rá és akkor elkezdte élvezni a helyzetet mondta hogy mit hogy kell csinálni,jó messzire kell dobni,mi ittuk a szavait. Na eljött a dobás ideje,első bot nekikészülődés suhintás és .........nagy csattanás ,szakadt. Mi kuncogtunk de előfordul az ilyesmi. Elő a másik bot,nekikészülődés,suhintás és..........csatt szakadt. Na ismét kuncogás nem mertük kinevetni hangosan. Következett ismét a szerelés,mi néztük tanultunk,majd ha nekünk is ilyen felszerelésünk lessz ,akkor tudjuk,hogy hogyan kell csinálni. Na eljött megint a dobálás ideje,nekikészülődés,suhintás és....csatt,szakadt, Mivel nem mertük hangosan kinevetni,majd szét pukkantunk,alig bírtuk visszatartani a nevetést. Már egy kicsit piros volt a feje a profinknak,mi meg se mertünk szólalni. Na elő a másik bot,nekikészülés,suhintás és..........repül........repül,mi tátott szájjal néztük talán sose esik le.........csatt nád. A profink majd szétpukkant az idegtől,mi meg a visszafolytott kacagástól. Elkezdte húzni,rángatta észnélkül egyszer csak reccs eltört a bot.
Hát mi nem bírtuk tovább kicsit arrébb mentünk és a földön fetrengve kacagtuk. Erre ő összedobálta cuccát és úgy elment még csak nem is köszönt. Mi még a mostanában is nagyokat nevetünk rajta amikor eszünkbe jut,pedig közel 20 éve történt,de egy felejthetetlen élmény.
2010. 02. 11. 13:37
Üdv.zolicarp.
Mindig örömmel olvasom a horgászok által átélt eseményeket,mivel tudom,hogy mindenkinek,(még a kicsi élmények is) milyen emlékeket elevenítek fel.Elképzeltelek kissrác korodban,azonosultam a helyzettel,mert én is voltam valamikor "kissrác".
2010. 02. 11. 14
Szia,remélem nem baj a tegeződés.
Hát igen,én is most míg leírtam ezt a kis emléket,szinte visszarepültem az időben,szinte újra átéltem,és most is nagyot nevettem rajta.
2010. 02. 11. 17
Sziasztok!!

Nekem az egyik szemem sir,a másik nevet.
Mivel most már csak sirni lehet ezeken amilyen állapotok uralkodnak jelenleg.De mindég jó a régi szép emlékre gondolni azokra mit az ember nem tud elfeledni.Mikor megfogta az első snecit,törpeharcsát vagy bár mit,És azt sem lehet elfeledni,hogyan tanult meg az ember pecázni,min ment keresztül,mit élt meg.Most már sajnos sem gyermekeink sem unokáink nem fogják tudni megélni azokat a szépeket amiben mi is felnőttünk.És az nem csak pecáról szól hanem játék a szabadlevegő minden.Szinte csak aludni jártunk a házba.Volt tér,és minden amire szükségünk volt.És nem a chipsre gondoltunk,hanem amit fogtunk nyárson megsütöttük és azt ettük,Tisza vizéből ittunk olyan tiszta volt.Ha már érett a gyümölcsösbe valami azt ettünk.Dinnyeföldet látogattunk szüleink bosszuságára,csicsokát nyersen ettük.ezek voltak a gyereknyinnyek mellé.De hol van már a szép idő.Nem lessz többé sosem.Pedig próbálom én is a második gyermekkoromat élni most 50 éves fejjel.Nem tudom!Csak emlékezni rá.Hiába minden olyan szép,csillog,de nem minden arany ami fénylik!
2010. 02. 12. 17:53
sztorim nekem is van...réges régen,mielőtt feladtam egy időre a horgászatot(92-ben történt),egyszer hagytam magam rábeszélni,drága "nagytudású"barátom által,menjünk át a szomszéd falu alá,pecázni.na ugrás biciklire,tekerj.kényelmesen 1 óra alatt átértünk,némi kenyér a vízbe,kukac a horogra,ahogy amatőr koca horgászokhoz illett,neki ültünk.eltelt 1óra,kettő,sok,és a végén egy tenyeres méretnél kicsit kissebb kárászkával lettünk gazdagabbak.én mérges voltam,mert a szúnyogoknak nagyobb kapásuk lett,mint nekünk kettőnknek.de a lényege az volt,hogy elindultunk haza.szatyorba hal,háti motyóba a bot,és tekertünk haza.és itt kezdődtek a gondok.a hal,mintha bosszút akart volna állni,állandóan beakadt a kerék,meg a villa közé,de annyira,hogy alig lehetett kiszedni.elkapott az idegbaj,dühöngtem egy sort,kiszedtem a zsákmányt a járgánybol,fogtam,a halat,felraktam a csomagtartóra,és úgy mentünk tovább.a kolléga betegre röhögte magát,és mondta,miért dobom inkább vissza a halat.de nem,mert én fogtam,enyém.ez akkor változott meg,amikor a bicaj végleg feladta.a lánc leesett,és olyan szinten beszorult,hogy nem forgott a kerék semerre.akkor fogtam a halamat,és behajintottam a vízbe.ő köszönte szépen,ment a dolgára,én bevágtam a cangát a hónom alá,és jó 3km-t gyalogoltam.a kolléga hazament,én is.ennyi év után kezdtem el megint horgászni.okos emberekkel,hozzáértőkkel körülvéve magam.és levontam a következtetéseimet belőle:
-ha fogsz egy méreten aluli halat,és másod nincs,inkább dobd vissza,mert csak a baj van vele,és valahol ez egy jó tett is,hisz megadod az esélyt neki,hogy éljen,szaporodjon.tiszteld a halat,a természetet,mert az előbb utóbb kamatostul adja neked azt vissza.ezt sulykolták belém az új kollégák,és ezt tanultam a tavaknál horgászó emberektől,a tulajdonosoktól.ezért nem értem,azokat,akik ganét hagynak maguk után,vagy rabolják a halat.ennyit a szófosásrol,meg a sztoriról.
2010. 02. 12. 18:14
látod,a természet így,vagy úgy mindíg bosszút áll,de örömmel látom,hogy jobb belátásra tértél
2010. 02. 12. 18:27
Kedves (Gizda) horgásztárs!
Kívánom,hogy legyen időd,lehetőséged "beindulni",majd megfogod tapasztalni,hogy életed gazdagabb lesz,amit nem lehet pénzzel össze hasonlítani,igaz kedves horgásztársaim?
2010. 02. 12. 18:29
hát igen.sok év kellett hozzá,addig halat is csak filézve tescóban láttam,de ha belegondok,megérte ennyit kihagyni,mert nagyon jó esik kiülni,nyugalomban,már ha nem fog ki az ember olyan marhát(már elnézést)aki nem üvöltözteti a rádióját tőlled 5 méterre,mert még a távolságot sem tudja tartani,nemhogy a csend tilalmat,és várni,hogy kapás legyen.próbálom a páromat is ráizzítani,mert akkor nem rágja a fejem,hogy már megint a horgászat....hanem tudunk együtt menni,és ha fog halat,akkor neki is megéri,értékeli,élvezi,megszereti.
2010. 02. 12. 18:31
és közben pihenhet az ember egy jót,távol az idegbeteg főnököktől,a pofázó melótársaktól,mindentől.
2010. 02. 12. 18:47
Nincs is attól jobb mindentől távol,a természetben,én a vízparton tudok csak kikapcsolódni igazán,ott az a legnagyobb gondom,hogy vajon mivel fogok halat.
2010. 02. 12. 19:27
nekem azal nincs gondom,mivel 3 csalit viszek ki.kukorica,csonti,girnyó.eddig házi amatőr etető anyaggal próbálkoztam,atyám darálta kukorica,liszt,méz,konzerv kukorica,vanillin cukor.ezt össze zutyultam,és kevés gyári etető anyaggal feltúrbóztam,azzal had szóljon.és itt jön a képbe,az a bizonyos tapasztalat átvétel,ötlet "lopás":>))eszembe nem jutott volna,hogy főtt tojást tegyek bele,vagy a krumplirol nem is beszélve.ezt vagy itt olvastam,vagy egy másik horgász oldalon.de kipróbálom.
2010. 02. 12. 19:45
Gizda!
Az én nejemnél jobban azt hiszem senki nem utálta úgy a pecát,mint ő.Egyik alkalommal,mikor jó idő volt,jól beetettem a part közelbe kishalakra és megpenditettem,hogy nem e fogna nekem csukázáshoz kishalat.Elég furscán nézett rám,de mivel mondtam,hogy ott van a kishalazóm elkészítve,kötélnek állt.Ez lett a veszte,a beetetett helyen nem győzte fogni,olyan élvezettel,hogy alig akarta abba hagyni.Azóta a két unokám,meg az asszony versenyt horgásznak.Ha meg akarod szerettetni a nejeddel a horgászatot,arra ügyelj,hogy mindig jó be legyen etetve,mert nem szeretik az "üres járatot".Ez a gyerekekre is vonatkozik.Nekem ez volt a tapasztalatom,próbáld ki,hátha nálad is bejön.Ja még annyit,a halpucolást vállald magadra.
2010. 02. 12. 19:56
kedves iván
az ötlet nem rosz,ő azért nem nagyon akar horgászni,mert kivittem magammal homokbányához horgászni.fogott is néhány tenyeres talpas kárászt,nem dobattam vele vissza,mert olyan öröm sugárzott róla.akkor többet fogott mint én.minőségben.én csak 6-7 törpe veszte lettem.mondjuk a kutyák örültek neki.meg a többi hal.útálatos egy jószág a törpe.és alattomos.de ez egy másik sztori...a lényeg,hogy addig nagyon jól érezte magát,amíg rá nem döbbent,hogy leégett.akkor megkért,csomagoljunk,nehogy nagyobb baj legyen.mire összepakoltunk,lett.olyan napszúrást kapott,hogy 3 napig kóválygott,hányingere volt,nem lehetett hozzáérni,mert visíttt.de azért szeptember végén elvittem egy magán tóra,ott fogtam életem első afrikai harcsáját.és ott gyakoroltattam vele a bedobálást.gondoltam,fenekezővel könnyebb lesz neki,mert mégis csak nehezebb,mint az úszós szerelék.na ő aztán dobálta minden felé,egyenesen akarta,de ment az egyenesen jobbra,balra,csak előre nem.láttam rajta,kezd elmenni a kedve,gyors bedobtam egy két poént,adtam neki egy két tanácsot(vak vezetett világtalant)és láss csodát,sikerült neki olyan métani pontossággal bedobni a nádas széléhez a bazárt,hogy azt hittem beepézek az irígységtöl.és megint ugyan az az öröm volt az arcán.úgyhogy megérte.persze aztán abba hagyta,mert neki nem volt jegy váltva,és nem akartam,hogy az amúgy jópofa tulaj megszóljon minket.idénre már mondtam neki,hogy ha megyünk,neki is veszünk egy fél napos jegyet.asszem elég lesz neki elsőre annyi az ücsörgésböl,lévén eléggé izgő mozgó tipus.pörgős.