Újra fogható a kecsege a Közép-Tiszán

A Halász Kft. öt éve tartó tudatos szaporítási és telepítési programjának köszönhetően a Tisza középső szakaszán ismét horgászható a kecsege, melyre 2013-ban Magyarországon teljes körű fogási tilalmat vezettek be – jelentette be a cég ügyvezetője pénteken, egy haltelepítéssel egybekötött Tisza-parti sajtótájékoztatón, Szolnokon.



Csoma Gábor kiemelte: az érintett folyószakasz halászati hasznosítójaként társaságuk az országban egyedül kapta meg a lehetőséget arra, hogy a Tisza 403. és 266,5. folyamkilométere között ismét „visszaadja” a folyó egyik legkülönlegesebb, őshonos halának fogási lehetőségét az érvényes területi engedéllyel rendelkező és az előírások betartását garantáló horgászoknak. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztály Földművelésügyi Osztálya ezen a szakaszon - az országban egyedülálló módon - június 26-tól ez év december 31-ig engedélyezte a kecsege horgászatát – tette hozzá.

Horgászonként legfeljebb két darab, 50 centimétert meghaladó kecsege tartható meg évente és összesen legfeljebb 3 ezer példány fogható ki az érintett időszakban és területen. A szabályok betartását a Halász Kft. a hatóságokkal közösen szigorúan ellenőrzi – jelezte az ügyvezető.

Csoma Gábor az MTI kérdésére válaszolva azt is elmondta: a pénteki bejelentés alkalmával 34 mesterségesen szaporított, kétnyaras kecsegét helyeztek a Tiszába, melyek összértéke mintegy 50 ezer forint; a példányok várhatóan őszre elérik a fogható méretet. Évente körülbelül 1 millió forintot fordítanak e halfaj telepítésére.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) az eseményen felidézte: a kecsege az egykor nagy számban élt tokfélék legelterjedtebb képviselője. Állománya a folyó egyes szakaszain eltérő, akadnak vízterületek, ahol számuk drasztikusan lecsökkent; ez indokolta a halfaj teljes körű védelmének elrendelését 2013-ban, melynek során nem foghatóvá nyilvánították.

A Halász Kft. tevékenységét méltatva a polgármester kifejtette: a cég évek óta rendszeresen telepít kecsegét a Tiszába, ezzel is gazdagítva a középső folyószakasz kedvező mederadottságainak köszönhető természetes szaporulatot. Saját anyaállománnyal, szaporítási, valamint kihelyezési technológiával és olyan szaktudással rendelkezik, ami hosszú távon garantálja a fenntarthatóságot - értékelt.

MTI

0 hozzászólás

Hozzászólások