Horgászati tilalmak

Az Országyűlés 2013. december 17-ei döntésével módosította a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvényt. Ez alapján, valamint a kihirdetés előtt álló, a halgazdálkodás és a halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló, 2014. január 1-jén hatályba lépő VM rendelete alapján a horgászoknak a következő legfontosabb változásokra kell felkészülniük.

Állami horgászjegy


Az új szabályozásra való minél problémamentesebb átállás miatt, a 2013. évre érvényesített állami horgászjegyek és a fogási naplók érvényessége 2014. január 31-ig meghosszabbodik. A 2014. évre érvényes állami horgászjegy váltására december végén, január elején kötik meg a forgalmazói szerződéseket a megyei halgazdálkodási hatóságok. A 2014. évi állami horgászjegy az új rendelet értelmében már 2015. január 31-ig lesz érvényes. Az állami horgászjegy díja 2014. évben is 2000 Ft.Aki valamilyen ok miatt nem tudja kiváltani 2014. januárjában a jövő évi állami horgászjegyét, de az éves, vagy több hónapra érvényes területi jegyet igen, és már január elején horgászni szeretne, annak a következők szerint kell eljárnia:



  1. A területi jegy forgalmazónál a 2013. évi állami horgászjegye bemutatásával váltja ki a jegyet, melynek minden példányára a 2013. évi állami horgászjegy számát írja rá a forgalmazó. Természetesen valamilyen módon jelezve, hogy ez a 2013. évi állami horgászjegy száma.

  2. A horgász a területi jegy váltásakor nem adja le a fogási naplóját, mert ezt kell használnia, amíg a 2013. évi állami horgászjeggyel horgászik.

  3. Amennyiben a kiváltott területi jegy 2014. január 31-ike után is érvényes, e dátum után csak akkor lehet vele horgászni, ha a 2014. évi állami horgászjegyet is kiváltják hozzá. Ebben az esetben a horgásznak az állami horgászjegy kiváltásakor, az állami horgászjegy forgalmazójával kell ráíratnia a 2014. évi állami horgászjegy számot a korábban kiváltott területi engedélyre. Az állami horgászjegy forgalmazó a régi állami horgászjegy száma mellé aláírja az új állami jegy számát és aláírásával, pecsétjével hitelesíti azt.

  4. A 2014. évi állami jegy váltásakor természetesen már le kell adnia a 2013. évi fogási naplóját és ekkor kapja meg az új rendszer szerint, az állam által kiadott fogási naplót.

  5. 2013. évben vagy azt megelőzően kiadott állami horgászjegyek érvényességének bélyeggel történő meghosszabbítására 2014. évben nem lesz mód, a régi típusú állami horgászjegyek megszűnnek.


A fogási naplót érintő változások


Az új halgazdálkodási és halvédelmi törvény hatályba lépése óta a fogási napló – nem a területi engedélyhez, hanem – az állami horgászjegyhez kapcsolt halfogásra jogosító okmány lett.


A 2013. évi fogási naplók érvényessége 2014. január 31-ig meghosszabbodik.Az új rendelet szerint a horgászok a 2013. évi fogási naplókat is legkésőbb 2014. február 28. napjáig kötelesek leadni annak a szervezetnek, amelynél a 2013. évi állami horgászjegyet kiváltották (ez esetben igazolást kell kérni a leadásról) vagy ahol a 2014. évi állami horgászjegyet ki szeretnék váltani. A szabályozás szerint legkésőbb az állami jegy váltáskor le kell adni a fogási naplót.
Az új szabályozás szerint már annak is jogszerűen kiadható az állami horgászjegy, aki a határidőn túl, tehát 2014. február 28-a után adja le fogási naplóját. Ebben az esetben viszont a horgásznak az állami horgászjegyért kétszeres díjat, 2014-ben 4000 Ft-ot kell fizetnie. A fogási napló díja 200 Ft, díjmentesség fogási napló esetében nincs.A horgászati tevékenységet érintő legfontosabb változások 2014. január 1-jétől: Fontos, hogy változott több halfaj fajlagos tilalmi időszaka, kifogható mérete és a napi kifogható mennyisége.

Keresés a hírek között:

0 hozzászólás

Hozzászólások

Kedvezményes horgászcikkek

Legújabb horgászfilmek

Fehérfejű rétisas ellopja egy horgász zsákmányát
Fehérfejű rétisas ellopja egy horgász zsákmányát
Paduc és márna horgászat a Margit hídnál
Paduc és márna horgászat a Margit hídnál
Egy év a sügérmocsárban
Egy év a sügérmocsárban
Csuka rablás csukára
Csuka rablás csukára
Balatoni balin boblerre
Balatoni balin boblerre
Élményhorgászat Besenyei Péter műrepülő világbajnokkal a Nagybivalyos horgásztavon
Élményhorgászat Besenyei Péter műrepülő világbajnokkal a Nagybivalyos horgásztavon
Hatodik alkalommal zajlott Pontyfogó horgászverseny Pakson
Hatodik alkalommal zajlott Pontyfogó horgászverseny Pakson
Nem harcsa van a horgászzsinór végén
Nem harcsa van a horgászzsinór végén
SteveOlureS ASP Zombie úszáspróba
SteveOlureS ASP Zombie úszáspróba
Áradás miatt víz alá került békésszentandrási duzzasztómű
Áradás miatt víz alá került békésszentandrási duzzasztómű
Eredményes évet várnak a gyulai horgászok
Eredményes évet várnak a gyulai horgászok
VERSUS websorozat - 2. rész
VERSUS websorozat - 2. rész
gólyató kulmotor amur fárasztása manyi to solunaris naptar 2009 legyezõbot Magnum plus horgász hetijegy velencei tó hal vadászat alsoörsi horgászbolt cápafajok horgászhelyek szálkai tározó kínai tengeri halak Diétás halsaláta Bogácsi horgászbolt alsobélatelep Fadd-Dombori Holtág karabinerkötés szatmári tó abu fogásiképek veszprémihonvédhorgászegyesület szákok Berkley Vanish Transition