Nem szűnik meg a halászat az országban

Nem szűnik meg a halászat Magyarországon, a Halászati Operatív Program és annak folytatásaként a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program a haltermelő létesítmények, így a halastavak és halfeldolgozók fejlesztési lehetőségeinek finanszírozására szolgál - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel csütörtökön.

A közlemény szerint a piacra kerülő hal és haltermék nagy volumenű előállítását a jövőben a haltermelési létesítményeknek kell biztosítania.

A szaktárca közleményében a Népszabadság cikkére reagált, a lap a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvény módosításáról írt, és egyebek mellett azt tette közzé, a természetes vizeken 2016-tól megszüntetik a kereskedelmi célú halászati engedélyek kiadását. Az FM szerint a napilap egyoldalúan negatív kritikája megalapozatlan.

A tárca közölte, a változtatás bevezetését az indokolja, hogy az érintett vizek meghatározó többségén 2015 végén járnak le a haszonbérleti szerződések.

A minisztérium álláspontja az, hogy nem a halászat, vagy a halászati módszerek teljes megszüntetéséről van szó, hanem kifejezetten a kereskedelmi célú halászati tevékenység felhagyásáról.

Ez pedig a rekreációs, a hobbihalászat tekintetében nem jelent korlátozást. Emellett a "hivatásos" halászok tudásával és eszközparkjával végezhető ökológiai szelektív halászati tevékenységre, valamint időszakosan a halmentésre a továbbiakban is szükség lesz a természetes vizeken - tartalmazza a közlemény.

0 hozzászólás

Hozzászólások