Partnerséget ajánlott az Ős-Dráva programhoz a budapesti norvég nagykövet

Partnerséget ajánlott a dél-baranyai Ormánság felzárkóztatásáért indított Ős-Dráva program megvalósításához Tove Skarstein, a Norvég Királyság budapesti nagykövete Tiffán Zsoltnak, a projekt összehangolásáért felelős kormánybiztosnak kettejük pénteki pécsi találkozóján.

Brassói Attila, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöki tisztét is ellátó fideszes parlamenti képviselő, Tiffán Zsolt sajtófőnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a felek az Ős-Dráva programra is vonatkozóan áttekintették a Norvég Alapból támogatható fejlesztéseket és a további együttműködési lehetőségeket.

Tiffán Zsolt tájékoztatta a nagykövetet, hogy a program szakértői figyelemmel kísérik az alapnak a környezetvédelem és a vízgazdálkodás, valamint a kulturális örökség megőrzése témában jövő év elején megjelenő pályázatait.

Tove Skarstein a találkozón fontosnak nevezte, hogy a magyar kormány kiemeltként kezeli az Ős-Dráva programot. Hozzátette, hogy azt a nagykövetség is fokozott figyelemmel kíséri, és lehetőségeihez mérten partner lesz a megvalósításában.

Tiffán Zsolt és Tove Skarstein megállapodott abban, hogy januárban újra találkoznak a nagykövet budapesti hivatalában - olvasható a közleményben.

Az Ős-Dráva az ország egyik legszegényebb térsége, az Ormánság 25 milliárd forintos, 45 ezer hektárt érintő területfejlesztési programja. A lényege a vizes élőhelyek revitalizálása vízkormányzási rendszer kialakításával, elősegítve a folyó mentén az ökoturizmus, a horgászat, a mezőgazdaság fellendülését.

A tervek szerint a folyóvíz egy részét szabályozottan, vízpótló árokhálózatokon keresztül tavakhoz, holtágakhoz, öntözendő területekhez juttatják, a természetes eredetű lefolyásból származó vizet visszatartják, tárolják, és ebből oldják meg az agrárterületek öntözését. Mindez hozzájárulhat ahhoz, hogy az ott élők munkát kapjanak, piacképes termékek előállításával jövedelemhez jussanak.

A programhoz ökoturisztikai látogatóközpont és kerékpárutak építése, valamint templomrekonstrukció is kapcsolódik, a kormány pedig áprilisi, Kémesen tartott kihelyezett ülésén hozott határozata szerint támogatja a Dráván egy kompkikötő és egy új híd megépítését, valamint az M6-M60-as autópálya meghosszabbítását a horvát határig.

A közmunka programnak köszönhetően jelenleg 420-an dolgoznak a projekt fejlesztésre kijelölt területeinek előkészítésén.

MTI

0 hozzászólás

Hozzászólások