Megkezdõdött a csukakeltetés Rétimajorban

Megkezdõdött a csukák mesterséges keltetése Rétimajorban, az Aranyponty Halászati Zrt.-nél; a külföldi és hazai piacon egyaránt keresett ragadozóhal ivadékából évente 300 ezer darabot értékesít a társaság - mondta el a cég elnök-vezérigazgatója az MTI-nek hétfõn.

Lévai Ferenc tájékoztatása szerint egymilliónyi ikrát keltetnek ki, ezekbõl több mint 300 ezer, 5 centiméter nagyságú kis csukát tudnak majd kihelyezni a halastavakba, illetve értékesíteni.

A csukák mesterséges keltetésével 1-1,5 hónappal megelõzik a természetet. A csukaanyákat ugyanis már januárban védett, számukra a tavaszt idézõ hõmérsékletû vízbe helyezik, ahol speciális kezelést kapnak, majd megszabadítják õket az ikráktól.

A mesterséges környezetben mintegy másfél hónappal korábban jönnek a világra a parányi ivadékok, mint a természetes vizekben élõ társaik. Az aprócska halakat elõbb a keltetõházban, majd egy külön medencében tartják, s kizárólag haltáppal etetik õket.

A tápos etetés célja, hogy a keresett és jól értékesíthetõ ragadozóhalakból minél többet tudjanak piacképes korig biztonságosan és gazdaságosan felnevelni.

Természetes körülmények között ugyanis a kis csukák közül csak kevesen érik el az 5 centiméteres nagyságot, s azt a kort, amikor már nem elegendõ számukra a plankton táplálék. S mivel a halak közül a legkorábban jönnek a világra, ragadozóösztönüknek engedelmeskedve az erõsebb egyedek felfalják gyengébb, kisebb társaikat.

A tápos neveléssel azonban elegendõ és megfelelõ minõségû táplálékhoz jutnak, s így nem tör ki belõlük a ragadozóösztön. De amint kihelyezik õket a tavakba, folyókba, a vizek "tigrisei", tisztogató, halõri szerepüknek megfelelõen, azonnal lecsapnak a náluk kisebb halakra.

A rétimajori technológia szerint március végéig, április elejéig nevelik tápon és védett helyen a csukaivadékokat. Addigra elérik az 5 centiméternyi nagyságot, s mivel akkorra a természetes vizekben is világra jönnek az ivadékok, ott is elegendõ táplálékhoz jutnak.

A tápos nevelést egy AVOP pályázaton nyert támogatást felhasználva, négy éve dolgozta ki az Aranyponty Zrt., közösen a veszprémi egyetem keszthelyi állattan tanszékével. A projekt célja a piacokon keresett ragadozóhal nevelésének biztonságosabbá és gazdaságosabbá tétele volt.

Az Aranyponty Zrt. 1300 hektáron tógazdálkodást, továbbá öko-, gasztro- és horgászturisztikai tevékenységet folytat. Tavalyi árbevétele meghaladta az egymilliárd forintot, s megduplázta, mintegy 100 millió forintra növelte a nyereségét. Fejlesztésre félmilliárd forintot költött, illetve költ három év alatt, a jövõ év végéig bezárólag.

0 hozzászólás

Hozzászólások