15. Tájmenek az Egg-en

Későn kelünk, mint minden nap. Én nem vagyok nagy alvó és az éjszakai hidegben, a folyamatosan leengedő matracon a szokásosnál is kevesebbet alszom, de olyan jól esik a meleg takaró alatt ejtőzni, hogy mindig Péter kel fel elsőnek. És sokszor még vissza is alszom, miután kimegy a sátorból. Ma is.

Beszélgetésre ébredek, vendégeink vannak. Környékbeli pásztorok. Először két fiatal érkezik - teljesen elfajzott nomádok, melegítő, baseball sapka... Kicsit később megjönnek az öregek is.
pásztorok
Igen, így képzeli el az ember a nomád pásztorokat! Ezekkel már le is fényképezkedek. Erősen benne járunk már a délelőttbe, tíz óra, de hogy ezek már mennyire részegek! Lényeg a lényeg, mindannyian azt mondják, lefelé vannak a jó pályák. Kiadós reggeli után Ankha elvisz minket addig, ahol a folyó összeér a heggyel, innen csak gyalog lehet tovább menni.
Egg
A tábor környékén is csodaszép az Egg, de a hegyek között még jobban megvadul, mindenütt zúgók, visszaforgók, meredek alámosott partok. De kéne egy ilyen ide, Szegedre!
legyezés
Péter lefelé indul, én felfelé. Négy órára kérjük vissza az autót, akkor bemegyünk vacsorázni, és ha találunk szimpatikus részeket, este megint visszajövünk. Ezt még otthon tervezzük el szerencsére, mert annyira rossz az út, hogy Ankhát később már nehezebb lett volna rábeszélni a dupla fordulóra.

Három érdemleges esemény történik velem napközben:

Először is fogok egy tájment. Kb. harminc centis, de a szájállása alapján összetéveszthetetlen, és ugye nem volt eddig sem mérethez kötve a verseny... 6:5 ide!
folyóTalálok egy nagyon ígéretes sarkot, ahol elágazik a folyó és a bokor előtt jó mély részt vájt ki magának. Jóval lejjebb átgázolok és visszasétálok a csücsökhöz. Első dobásra meg is akasztom a jó lenokot, de annyira gyors a víz, hogy egyből beleviszi a halat az ágak közé. Indulok felé, közben ügyeskedem a bottal. Az utolsó valamelyest használható woblerem van fent, nem szeretném, ha elvinné a hal. Közben egy vad méh száll az arcomra, elhessentem. Jön helyette kettő. Aztán még 5, 20, 100... Pont a fészkükben állok, a lábam alatt az összetaposott lépes méz, és sajnos a gyereknevelő pempő is mintha szétlapult volna. Ráfogok a dobra és szaladok. A hal lemarad, a száraz bokrot kivontatom a partra, csak akkor szakad el a zsinór. Lehagyom a rajt, kicsit kifújom magam. A fat-rap kell, ez nem kétséges, alulról közelítem meg a helyszínt. Várok tíz percet, mikor megszűnik a nyüzsgés, elmegyek a kihúzott bokorig. Sajnos a szakadáskor elrepült a wobler, nem merem megkeresni.

folyóEgy gyors kép a helyszínről és messze elmegyek, onnan horgászom tovább. Órák múlva is jön egy-egy méh, körbeszaglász, majd odébb áll. Na, ez most jelenti: megvan a tettes! Szerencsére nem ér további atrocitás.
Ígéretes kanyarívben horgászom, szakadt part, alatta mély, 2-3 méteres vízzel.
halak
A halak fentről szépen látszanak.

Nincs több kicsi woblerem, SR7-et teszek fel. Hátha jön még egy tájmen! Ha az nem is, de megjön a túra lenokja. Két kilósra saccolom, és komolyan bajba vagyok vele. Zsinóron nem lehet felhúzni, a vízhez lemenni képtelenség. Pár méterre találok egy kis padkát. Húsz-harminc centi széles, rajta fél méteres víz. Amíg gondolkodom, a hal szépen bemegy a gyökerek közé és reménytelenül felakasztja magát. Ahhoz már szerencsére gyenge, hogy a 25-ös zsinórt elszakítsa. Vagy én szakítom el, vagy… Ugrok! Néha magam is elcsodálkozom, mennyire nem vagyok épelméjű! Fél lábszárig sűlyedek az iszapba, az egész padka kicsit megindul alattam, de nem szakad le. A halat elérem, mérgembe le sem mérem, fényképezni is elfelejtem. Körülnézek, mit lehetne tenni? A botot felhajítom a partra. Később a mellényt is. Aztán a pulcsit és minden apróságot. A padka alig egy-két méter hosszú, nagy játékteret nem enged. A part fejmagasságban, repedezett, bármikor rám omolhat. Hopp, egy kis nyírfa! Kicsit a padkától feljebb, de nem teljesen reménytelen. Ha kiszabadítom a lábaim – nem egyszerű – talán... Felaraszolok a padka tetejére. Itt már nagyon keskeny, bármikor alászakadhat. A víz innen nézve rettentő mély és sokáig az. A folyó közepe sincs közel, nagy meccs lesz, ha beleesek. Messze nem vagyok akrobata, egy ugrásra lesz esélyem. Nem akarom tovább részletezni, komoly küzdelem árán végül megúsztam a vízbeesést. Fönt két szivart szívtam el egymás után, és nézegettem az SR7-est, meghálálod ezt valaha?

Csak este félhétkor megyünk vissza tájmenezni. A lenti részek tényleg ígéretesek. Én a szakadt partot akarom meghorgászni, de a zátony felöli oldalról, Péter jóval lejjebb talált galócásnak kinéző részeket. Fél óra séta addig, és éjszakára nem akarunk kint maradni, a két nap tapasztalata az volt, hogy éjjelre itt eltűnik a hal. Péter elkéri a kis pergetőmet, avval könnyebben boldogul. Szapulja, hogy túl gyenge tájmenezni – nem is arra szántam. Kér hozzá egy egeret is, a saját legyező csalijait evvel nem tudja eldobni. Aztán kér hozzá még egy egeret, legyen tartaléknak. Nem szívesen adom, így már nekem is csak kettő marad, és emlékszem olyan esetre, amikor a barátaim a kölcsön woblerekből – beszerezhetetlen és felbecsülhetetlen harcsa-csalik – kettőből egy felet hoztak vissza egy rossz este után. Azét persze adok neki kettőt, majd a saját dobozom is összekészítem.
autó
Én nem megyek el a hegy lábáig, kiszállok a kedvenc kanyarom tetején. A víz nincs közel, de a hegy lábától még messzebb lenne. Leérek a vízhez, hét óra, ideális. Összerakom a botom, felkötöm az egeret... hol a csudába van a dobozom?! Hiába nézem át kétszer a zsebeimet, nincs nálam. Vagy a táborba, vagy a kocsiba, vagy útközbe... Kénytelen vagyok ugyanazon az útvonalon visszasétálni, hátha itt esett ki a zsebemből. Nem találom, elmegyek a kocsihoz, abba sincsen. Holnap indulunk tovább, és a kanyarba annyira érzem a tájment!

Szerencsére Péternél két egér van, :)) elindulok hozzá. Fogalmam sincs, hol lehet, csak azt tudom, hogy messze. Emiatt nem merek a bozótos melletti "kényelmes" ösvényen sétálni, hátha nem veszem észre. Közvetlen a vízparton töröm át magam a bozótoson, alaposan megizzadva. Aztán kijutok egy teljesen nyitott sóderpadra és borzalmas látvány fogad: Péter kezében U betűre meghajlítva a botom, a folyó közepén tájmen szaltózik. Nagyot nyelek, mielőtt megszólalnék, de Péter odaveti: már a második. Hát így adja kölcsön az ember a botját, egerét! Ráadásul a fárasztás végéig nem is hajlandó odaadni a másik egeret, fényképezzem le a hallal. Hát legyen.
vezet
Evvel megint Ő vezet 7:6-ra. Azért jellemző, hogy a hét halából négyet akkor fogott, amikor én nem horgásztam. Az elsőt, mikor esett, a másodikat reggel a bányába, kettőt meg most, amíg én az alkonyatot sétálással töltöttem. És a halai nagyobbak is az enyémeknél, még szerencse, hogy a legnagyobbat én fogtam. De képes lesz azt is lefogni, ha nem koncentrálok! Már sötétben érek vissza a kanyar felső részére, sajnos pár lenokon kívül nem jön más. Még egyszer végig szeretném dobni, de dudál az autó, mennének haza. Utána már Péternek sem volt kapása. Nagyon sajnálom, hogy holnap elutazunk, ebbe a kanyarba éreztem eddig legjobban benne a halat.

Otthon a matracon ott a műcsalis dobozom, kell még, nem hajítom a folyóba.

0 hozzászólás

Hozzászólások