Keresés:
Horgász.hu

A rendőrség közigazgatási eljárás keretében folytatja a vizsgálatot a Somogy megyei Rinya-patakban talált emberi koponya ügyében, amelyet egy babócsai horgász fogott ki a vízből, majd azt - állítása szerint - ijedtében visszadobta.

A férfi kedd este több horoggal horgászott a patakban, s az egyiken egy emberi koponya akadt fenn, amit meglátva annyira megijedt, hogy visszadobta azt, majd hazament és csak másnap jelentette az esetet a rendőrségen - idézte fel a történteket a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtökön az MTI-nek.

Karsay Kornél elmondta, hogy a kaposvári Kötél Egyesület búvárai a szerda délelőtti bejelentést követően négy órán át kutattak a patak Babócsa melletti szakaszán. Alaposan átvizsgálták a horgász által megjelölt területet, de nem jártak sikerrel, ezért más módszert alkalmaznak a keresésére - tette hozzá a sajtóreferens, aki arra kérdésre egyelőre nem tudott választ adni, hogy milyen technikát alkalmaznak majd.

Sajtóhírek szerint a falu lakói egy több évvel ezelőtt eltűnt helybeli asszony eltűnésével hozták összefüggésbe az emberi testrészt.

   

 

Kiemelt partnerek

Vízparti komfort, egyedi kialakítású konténerekkel.
Közvetlenül a gyártótól!

A jó idő beköszöntével, horgászoktól színesek a vízpartok. A vízpartokon is egyre nagyobb igény mutatkozik funkcionálisan, egyedi alkalmazási igények szerint kialakított konténereinkre. Legyen szó őrzési feladatokról, vendéglátásról, vagy kisebb vízparti alvó konténerekről, éjszakai, vagy több napos versenyről, rendezvényekről, fesztiválokról, minden igényre tudunk megoldást szállítani.


Csak horgászna, vagy halat is szeretne fogni?

Mi 1500 hektáron termelünk halat!


Több mint kikötő!

Amíg Ön horgászik, a család apraja, nagyja kikapcsolódhat. Tartalmas programok, sétahajókázás, családi kikapcsolódás. A legjobb hazai kikötő díjakkal várjuk.


HorgaszWebaruhaz.eu

Minden, ami a horgászathoz kell és még kimozdulni sem kell érte.


2012. 05. 27.

botjelzése

Van két botom, de nem tudom mire való?

Tovább


2012. 05. 26.

Süllő fogása pergetéssel

Hétfőn megyek az Ipolyra, ki tudja, hogy lehet ott süllőt fogni vagy csukát?

Tovább


2012. 05. 26.

Moon rakósbot

Sziasztok! Mi a véleményetek a Moon rakósbotokról?

Tovább


2012. 05. 25.

Régi orsók és botok

Tovább


2012. 05. 25.

Tigrismogyoróról

Hogy kell felfűzni?

Tovább


2012. 05. 25.

Halradar használata

Nem nagyon értem mit is látok a képen

Tovább


2012. 05. 25.

Új orsó

Tovább


2012. 05. 24.

törpeharcsa kérdés

Tovább


2012. 05. 23.

Zselé golyó házilag

Ezt el kell, hogy olvassátok!

Tovább


2012. 05. 22.

Horgásztárs kerestetik....

30 éves korig, modern gondolkozású volt elektronikus DJ keresi uj cimboráját ....

Tovább


2012. 05. 21.

Hétvégi horgászat Szeged környékén

Tisztelt horgásztársak!

Tovább


2012. 05. 21.

feltolós úszó csúszó ólommal

Match -bottal horgászom pontyra 20 -as süllyedő zsinórral feltolós úszóval

Tovább


2012. 05. 20.

Meleg Baits

Mit gondoltok a "Meleg Baits" termékeiről?

Tovább


2012. 05. 19.

Mikor eszik a harcsa?

A helyszín ( bár tök mindegy ) a Tisza folyó szolnoki része.

Tovább


2012. 05. 19.

Bolognai botos horgászat

Milyen legyen a felszerelés, zsinór, stb., praktikák...

Tovább


ÖSSZES BLOG
Mi az a BLOG?

 


Nagyon jó fogási esély
Napkelte: 04:54
Napnyugta: 20:29
Holdkelte: 10:54
Holdnyugta: 00:13

Horgászvizeink

Keresés a horgászvizek között:

Legújabb horgászvíz hozzászólások

Horgászindex

Háttérképek

Apróhirdetések

Legújabb blog hozzászólások

Horgászfilmek

Legújabb horgászfilmek

Horgász kvíz

Horgász szabályok

 

Belépés
E-mail címed:

Jelszó:


Elfelejtettem a jelszavam

REGISZTRÁCIÓ
Horgász pólók
horgaszpolo
Frissítsd fel hozzá a ruhatáradat is néhány
HORGÁSZ PÓLÓVAL!
Gazdiklub.hu
 
Több mint 900 horgászvíz térképpel
horgaszvizek terkep

Magyarország horgászvizei: információk, útleírások, fogható halak

 

Címkék:

 tö ponty   törpeharcsás videók   Pogányvölgyi-víztározó   durda   rakacai   pontyos-filmek   RIVE XT 400   kecsöge   horgász napijegy holt tisza   Rapala Team Esko TE07BF   horgász alapismeretek   robinson twin drag   Rakaca-viztarolo   horgász területi engedély tardona   területi engedély várpalota   királyréti   zsinórok   szabolcs szatmar bereg   engels   fogások a kiskunságin   rfr   fustölt hal   Rohn Tohmpson   ólomzsinór 

Vissza a főoldalra - Impresszum - Adatvédelem - Copyright - Kapcsolat - Média ajánlat - Hibabejelentés - Honlap térkép