Keresés:
Horgász.hu

1 kg apró keszeg, 4 evőkanál liszt, 4 evőkanál olaj, 1 evőkanál piros fűszerpaprika, 1 teáskanál só, 1 mokkáskanál törött fekete bors

A megtisztított, kibelezett kis halakat megsózzuk, és legalább fél órán keresztül hagyjuk állni. Ezalatt a piros fűszerpaprikát belekeverjük a lisztbe, a törött borssal együtt. A halakat egyenként belemártjuk a fűszeres lisztbe, olajjal megkenjük, majd a beolajozott rostra helyezzük jó szorosan egymás mellé. Ha a halak alsó fele megsült, megfordítjuk, és olajjal megkenve, a másik felét is ropogós-pirosra sütjük.

Fokhagymával ízesített mozzarellás-paradicsomsaláta illik hozzá:
Hozzávalók: 50 dkg paradicsom, 25 dkg mozzarella, 1 fej radicchio, fél fej klasszikus fejes saláta, 1 sárgarépa, só, őrölt bors, szárított oregánó, 6 evőkanál olívaolaj

A paradicsomot megmossuk, leszárogatjuk, és fél centi vastag karikákra vágjuk. A sajtot lecsepegtetjük, és vékonyan felszeleteljük. A salátaleveleket folyó víz alatt alaposan lemossuk, a sárgarépát megtisztítjuk. A kétféle salátát kisebb darabokra tépjük, a répát gyufaszálnyi hasábokra vágjuk.

A paradicsom- és sajtkarikákat váltakozva, legyező alakban a tányérokra rendezzük, a salátát melléhalmozzuk, a répacsíkokkal megszórjuk. Megsózzuk, a borssal és az oregánóval fűszerezzük. Végül az olívaolajjal megöntözve, friss franciakenyérrel tálaljuk.

   

 

Kiemelt partnerek

Vízparti komfort, egyedi kialakítású konténerekkel.
Közvetlenül a gyártótól!

A jó idő beköszöntével, horgászoktól színesek a vízpartok. A vízpartokon is egyre nagyobb igény mutatkozik funkcionálisan, egyedi alkalmazási igények szerint kialakított konténereinkre. Legyen szó őrzési feladatokról, vendéglátásról, vagy kisebb vízparti alvó konténerekről, éjszakai, vagy több napos versenyről, rendezvényekről, fesztiválokról, minden igényre tudunk megoldást szállítani.


Csak horgászna, vagy halat is szeretne fogni?

Mi 1500 hektáron termelünk halat!


Több mint kikötő!

Amíg Ön horgászik, a család apraja, nagyja kikapcsolódhat. Tartalmas programok, sétahajókázás, családi kikapcsolódás. A legjobb hazai kikötő díjakkal várjuk.


HorgaszWebaruhaz.eu

Minden, ami a horgászathoz kell és még kimozdulni sem kell érte.


2012. 05. 26.

Süllő fogása pergetéssel

Hétfőn megyek az Ipolyra, ki tudja, hogy lehet ott süllőt fogni vagy csukát?

Tovább


2012. 05. 26.

Moon rakósbot

Sziasztok! Mi a véleményetek a Moon rakósbotokról?

Tovább


2012. 05. 25.

Régi orsók és botok

Tovább


2012. 05. 25.

Tigrismogyoróról

Hogy kell felfűzni?

Tovább


2012. 05. 25.

Halradar használata

Nem nagyon értem mit is látok a képen

Tovább


2012. 05. 25.

Új orsó

Tovább


2012. 05. 24.

törpeharcsa kérdés

Tovább


2012. 05. 23.

Zselé golyó házilag

Ezt el kell, hogy olvassátok!

Tovább


2012. 05. 22.

Horgásztárs kerestetik....

30 éves korig, modern gondolkozású volt elektronikus DJ keresi uj cimboráját ....

Tovább


2012. 05. 21.

Hétvégi horgászat Szeged környékén

Tisztelt horgásztársak!

Tovább


2012. 05. 21.

feltolós úszó csúszó ólommal

Match -bottal horgászom pontyra 20 -as süllyedő zsinórral feltolós úszóval

Tovább


2012. 05. 20.

Meleg Baits

Mit gondoltok a "Meleg Baits" termékeiről?

Tovább


2012. 05. 19.

Mikor eszik a harcsa?

A helyszín ( bár tök mindegy ) a Tisza folyó szolnoki része.

Tovább


2012. 05. 19.

Bolognai botos horgászat

Milyen legyen a felszerelés, zsinór, stb., praktikák...

Tovább


2012. 05. 18.

Mikor eszik a balin?

Mikor eszik a balin? nappal este délbe?

Tovább


ÖSSZES BLOG
Mi az a BLOG?

 


Nagyon jó fogási esély
Napkelte: 04:54
Napnyugta: 20:29
Holdkelte: 10:54
Holdnyugta: 00:13

Horgászvizeink

Keresés a horgászvizek között:

Legújabb horgászvíz hozzászólások

Horgászindex

Háttérképek

Apróhirdetések

Legújabb blog hozzászólások

Horgászfilmek

Legújabb horgászfilmek

Horgász kvíz

Horgász szabályok

 

Belépés
E-mail címed:

Jelszó:


Elfelejtettem a jelszavam

REGISZTRÁCIÓ
Horgász pólók
horgaszpolo
Frissítsd fel hozzá a ruhatáradat is néhány
HORGÁSZ PÓLÓVAL!
Gazdiklub.hu
 
Több mint 900 horgászvíz térképpel
horgaszvizek terkep

Magyarország horgászvizei: információk, útleírások, fogható halak

 

Címkék:

 zagyva horgász engedély   horog egyágú    kis-balaton   kopásállóság   csalis   csomó kötések   horgasz szeged   mintszent   limány   teleszkopos botok   Shimano Nexave BX   DAM Quick Finessa rd 7   harcsázo szerelés   lebego szivacs bojlis merítore   seabas   Borsod megyei horgasz vizek   silstar yakúza   Sült angolna kapribogyóval és gyöngyhagymával   nagyölbő bábolna-tó   h bihar   itt is tiltás lessz az éló kishalas horgászat   hekk citrommal!   finomszerelékes horgászat   Dunai vizálláselőjelzés 

Vissza a főoldalra - Impresszum - Adatvédelem - Copyright - Kapcsolat - Média ajánlat - Hibabejelentés - Honlap térkép